Ravel a háborúban elhunyt barátainak állít emléket, Dohnányi megvillantja a komolyzenész gyermekien vidám oldalát, Mendelssohn szimfóniával ünnepli a reformációt – izgalmas történetek húzódnak meg a műsorra tűzött zenék mögött.
Műsor:
MAURICE RAVELBIO: COUPERIN SÍRJA
DOHNÁNYI ERNŐBIO: VÁLTOZATOK EGY GYERMEKDALRA, OP. 25
SZÜNET
FELIX MENDELSSOHN-BARTHOLDYBIO: 5. (D-DÚR, „REFORMÁCIÓ”) SZIMFÓNIA, OP. 107
Ravel a háborúban elhunyt barátainak állít emléket, Dohnányi megvillantja a komolyzenész gyermekien vidám oldalát, Mendelssohn szimfóniával ünnepli a reformációt – izgalmas történetek húzódnak meg a műsorra tűzött zenék mögött. A koncertet a Melbourne-től Los Angelesig a legnagyobb együttesek vezető karmestereként működő spanyol Jaime Martín dirigálja, akinek a The Telegraph kritikusa szerint „a zene iránti ragályos lelkesedése zenekarhoz és közönséghez egyaránt utat talál”. Ravel szvitje, a barokk billentyűs zene előtt tisztelgő Couperin sírja után Dohnányi zenei poénokkal teli parafrázisa következik a Hull a pelyhes kezdetű dalra. A szólót a világ egyik legfoglalkoztatottabb zongoristája, a Kossuth-díjas Várjon Dénes játssza. A szünet után a huszonegy éves Mendelssohn nagyszabású Reformáció szimfóniája szólal meg.
A Couperin sírjában Ravel ötvözi az újszerű hangzásokat a francia barokk aprólékossággal. A tételek nemcsak a zeneszerző François Couperinnek és rajta keresztül a teljes francia barokk billentyűs zenének, de az első világháborúban elvesztett barátoknak is emléket állítanak. Katonának állt közeli ismerősök, köztük egy gránáttal megölt testvérpár előtt tiszteleg a szerző. A darab hangulata inkább nosztalgikus, semmint gyászos. Az eredetileg zongorára írt mű komponálása során Ravel azonnal zenekari hangszíneket is hallott, mindenekelőtt oboát, amely az egyik főszereplője lett a meghangszerelt változatnak. Az örvénylő prelúdiumot altatószerű forlane, nyugodt menüett és megrendítő rigaudon követi.
„A humor barátainak örömére, másoknak bosszúságára” – áll Dohnányi Ernő gyermekdalra írt változatainak kottáján. Az 1914-ben készült zongoraversenyszerű mű szinte wagneri mélységű, hosszú és ünnepélyes zenekari bevezetéssel indul. A zongora belépése a szerző legnagyobb zenei tréfája, hiszen a szólista a Hull a pelyhes fehér hó gyermekien egyszerű témájával válaszol a monumentális hangzásra. A humor mellett bravúros hangszerelést, izgalmas harmóniákat és sokszínű stílusparódiákat is hallunk. Dohnányi tizenegy variációt – köztük keringőt, indulót és korált –, valamint egy szövevényes, fúgaszerű finálét kever ki a gyermekdal hangjaiból.
Felix Mendelssohn hétévesen, megkeresztelésekor kapta a Bartholdy nevet. Mindig közel állt hozzá a protestantizmus, szenvedéllyel tanulmányozta Bach egyházi műveit. 1830-ban, az Ágostai hitvallás 300. évfordulója alkalmából nagyszabású ünnepséget terveztek, amelyre Mendelssohn liturgikus kórusmű helyett egy tisztán hangszeres szimfóniát álmodott meg. Az ünnepség elmaradt, de a mű elkészült. A nyitótétel lassú bevezetését a „drezdai ámennek” nevezett hathangos motívum határozza meg, majd beethoveni erejű gyors szakasz következik. Az élénk scherzo és az imára vagy áriára emlékeztető lassú tétel után szünet nélkül szólal meg a finálé, amely a híres korál, az Ein feste Burg hangjaira épül. A szimfónia e lutheri hangok diadalával zárul.
Szólj hozzá!