Az Őrölt Nők Ketrece
Budapest 2023. Sep. 04. (19:00)

Orlando x Dom Beats & Slapstick? - YBL POP


Orlando x Dom Beats & Slapstick? - YBL POP

A 2022 nyarán útjára indult YBL POP célja, hogy izgalmas, a nagyközönség számára ritkán hallható könnyűzenei produkciókat hozzon a Várkert falai közé. A különleges dalszerzői párosításokból álló eseménysorozat a hazai könnyűzenei élet dalszerzőinek széles skáláját vonultatja fel. A sorozat első estjén két fiatal tehetséges csapat mutatkozik be a Várkert Bazár Szárazárok színpadán.

ORLANDO X DOM BEATS 

A főként hiphop-ból és rokon-műfajokból merítő társulás zenéje olyan egykori elöljárók hatásaiból táplálkozik, mint John Coltrane, Miles Davis, MF Doom, Mos Def és J Dilla. A zenekar meghatározó képviselője annak az iránynak, ami a fiatalabb közönséghez is könnyen befogadható, ugyanakkor minőségi módon juttatja el a jazz örökbecsű műfaját.

SLAPSTICK? 

Budapesti trió, akik funky, jazz és hip-hop műfajban játszanak, néhol egy kis elektronikával fűszerezve. Jelenleg nincs állandó énekesük, így különböző vendégelőadókkal dolgoznak a készülő albumukon, melyről már több single is elérhető. A koncertre is számos vendéggel érkeznek (pl. Lighghty), hogy elhozzák a tőlük megszokott energikus, improvizatív elemekkel kiegészülő koncertélményt.

 

 

Esőhelyszín: Rendezvényterem, Aula

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek