Budapest 2023. Nov. 29. (20:00)

Petruska: egySzemélyes


Petruska: egySzemélyes
Petruska a magyar könnyűzenei szféra és az artpop unikális képviselője. Egy szál akusztikus gitárosként, virtuóz játékstílusával hiányérzet nélkül tölti be a nagyobb színpadokat is, zenekarszerű megszólalásával.

Kiforrott zenei stílusában a klasszikus rock energiái és a kortárs zene hatásai keverednek, zenéjét meghatározza a játékos kísérletezés, határkeresés. Dalszövegei tartalmilag erősek, az Y generációra jellemző, burjánzó gondolatok hálójába engednek frappáns mód betekintést.

2016-ban A Dal című tv-műsor különdíjasaként, 2017-ben a Nagy-Szín-Pad előadójaként, 2021-ben pedig Kovácsovics Fruzsina Fonogram-díjat nyert gyermeklemezének zenei producereként hallhattunk róla. Petruska rugalmasan alkalmazkodik a klubkoncertekhez és a fesztiválok nagyszínpadaihoz is.

A zenei képeslap Metropolita, a 30. életévet körbejáró Kapunyitó és az afrikai zenét a popba oltó Reláció a három, eddig elkészült nagylemeze. Mindegyike külön világ, mégis egy út állomásai, amelyek önmagukban és a munkássága szerves elemeiként is megállják a helyüket. Az alkotásai magyarul és angolul is önazonos, izgalmas dalok, amelyek érzékenyen reflektálnak a 80-as, 90-es években születettek életérzéseire, élményeire.

Petruska készülő új lemeze mellett jelenleg a Felül a gálya című, Petőfi születésének 200. évfordulóját ünneplő színházi kamaradarab zeneszerzőjeként is turnézik, valamint BeatleShorts címmel egy egyedi stílusú feldolgozás repertoárral tiszteleg a Beatles legendás dalai előtt. Zenei tevékenysége mellett 2019 óta NLP Practitioner-coachként is tevékenykedik, amely során nagy hangsúlyt fektet a tehetséggondozásra és kreativitás kibontakoztatására.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

A világhírű olasz író Mr Gwyn című regénye most a POKET zsebkönyvsorozatában jelent meg, a Fesztivál Akadémia Budapest és a POKET...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Deák Bill Gyulára emlékezik a zalaegerszegi színház

Deák Bill Gyula emlékének szenteli az István, a király szeptember 25-i bemutatóját a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház. A gesztus különösen megrendítő annak fényében, hogy a magyar blues legendája szeptember 17-én éppen Zalaegerszegen hunyt el. Temetését szeptember 30-án tartják Kőbányán.

Huszonöt éve csavarták fel először a szőnyeget – egy estére visszatér az eredeti Made in Hungária világa

Két nappal a Made in Hungária ősbemutatójának 25. évfordulója előtt különleges esten találkoznak újra a darab alkotói és egykori szereplői Angyalföldön. Szeptember 27-én nem magát a musicalt játsszák el újra: történetekkel, kulisszatitkokkal és meglepetésvendégekkel idézik fel, hogyan született meg a József Attila Színház...
Új koncertek