Budapest 2024. Apr. 06. (19:00)

Piano Day Budapest 2024


Piano Day Budapest 2024

Hatodik alkalommal szerveznek egész estés rendezvényt a Piano Day, azaz a Zongora Napja alkalmából Budapesten.

„Miért van szüksége a világnak a Piano Day-re? Sok okból. De főleg azért, mert nem fáj megünnepelni a zongorát és mindent körülötte: az előadókat, a zeneszerzőket, a zongorakészítőket, a hangolókat, de legfőképp a hallgatókat."

2015-ben ezzel a kijelentésével indította útjára a Piano Day kezdeményezését Nils Frahm, korunk egyik legnagyobb hatású modern klasszikus előadója. Azóta minden év 88. napja (ezzel is utalva a billentyűk számára), azaz március 29-e (vagy szökőévben március 28-a) a Zongora Napja: ekkor vagy ehhez közeli időpontokban világszerte zongoraközpontú estekkel ünneplik meg a zenetörténelem egyik igen meghatározó hangszerét. 

Hazánkban először 2017-ben valósult meg ilyen esemény Vághy Tamás (vaghy) szervezésében, azóta pedig a Müpában, az A38 Hajón és a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban is volt már Piano Day.

Idén - több hazai esemény között - a MOMkult különleges hangulatú Kupolatermébe várják az érdeklődőket április 6-án a Piano Day Budapest szervezői.

Zongorához ül majd Őri-Kiss Botond, aki némi elektronikát visz majd ambientes hangulatú koncertjébe. Mellette fellép a Nuage Projectből ismert Charmet Marc, aki Charmey művésznéven zenél bensőséges hangvételű szólóprojektjében. Olaszországból érkezik Riccardo Roveda, akinek zenéjében az elektronikus chill és a modern klasszikus stílus jegyei keverednek. Az est folyamán egy lemezbemutató koncertre is sor kerül: tavaly megjelent, Pieces & Sketches című albumát több fellépő (Annabori, Palágyi Ildikó, Takács-Nagy Jázmin, Variart Ensemble kamarazenekar) közreműködésével mutatja be Wave of Sound.

Egy hangszerritkaságnak is fontos szerep jut majd.

Az Una Cordát Nils Frahm megrendelésére David Klavins zongoraépítő alkotta meg. Különleges megjelenésén túl egyedisége többek közt abban rejlik, hogy egy hanghoz csak egyetlen húr tartozik – az ennek köszönhetően létrejövő, páratlan hangzását pedig a Piano Day Budapest eseményén élőben is meghallgathatják az érdeklődők. Érdekesség, hogy épp ez a 64 billentyűs Una Corda volt az a prototípus, amellyel Nils Frahm még 2014-ben, Berlinben bemutatta ezt az egyedi hangszert, sőt, a 2018-as és 2019-as Piano Day Budapest-koncerteken is ugyanezen játszottak a fellépők. A MOMkult rendezvényére a 2016 és 2020 között Vácott működő Klavins Piano Manufaktúra volt munkatársának, Miklósi Lilinek köszönhetően érkezik ez a zongora.

Piano Day Budapest 2024 Facebook-esemény

 

Piano Day a Jedermannban

 

Piano Day Debrecen: Barabás Lőrinc Solo albumbemutató koncert

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek