Budapest 2026. Mar. 13. (19:00)

Rómeó Vérzik az Akvában!


Rómeó Vérzik az Akvában!

IDŐPONTVÁLTOZÁS!

 

 

Elég nehéz elhinni, hogy a felvidéki rock ’n roll brigád, vagyis Rómeó Vérzik kereken három évtizedet ünnepelt novemberben, hiszen ahogy a muzsikájuk, úgy ők maguk is örök ifjak. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy alig pihenték ki a tavalyi jubileumot, és alig indult el az újabb év - szám szerint már a 31. a zenekar életében-, máris újra úton vannak. Ezúttal a budapesti Akvárium Klubot veszik be pörgős dirty rockzenéjükkel, ahol ígéretük szerint több mint két órán át tépik majd a húrokat. Így a programba, ahogy Koppány megüzente, nem csak a minden alkalommal eljátszott megunhatatlan slágerek férnek bele, hanem ritkán vagy éppen régen játszott favoritok is előkerülnek.

Egytől-egyig minden bulinkat imádjuk, de gondolom, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, a budapesti koncertjeink elég közel állnak a szívünkhöz, mert mindig azt érezzük, hazaérkeztünk. Ez a március 13-i dátum pedig több szempontból is különleges lesz, nem csak azért, mert itt tesztelem majd először hosszabb bulin a térdemet, hanem mert teljes mértékben lecseréltük a tavalyi év születésnapi setlistjét, így biztosan okozunk majd pár kisebb-nagyobb meglepetést.. vagy akár úgy is mondhatnám, remélem sikerül berobbantanunk a tavaszt..” – ajánlja magukat Koppány.

Szóval nem csak nosztalgiának, hanem igazi ugrálós-éneklős rockbulinak ígérkezik ez az este, már csak azért is, mert az időpontváltozás miatt a bulit lemondó Zanzibar helyett is helyt kell állnia Koppányék triójának, de ők kifejezetten szeretik a kihívásokat, így a ritkaságok mellett a legendás Az Ördög, az Isten, az Élet és a Halál, a Keleti rock és roll, a Kiskakas sem maradhat ki az estéből..

 

Vendég a 4OZ (Ozzy & Black Sabbath tributeband) lesz.

 

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével – SZIN 2026

Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével –...

Rekordközeli, mintegy 110 ezres látogatószámmal zárta idei szezonját a Szegedi Ifjúsági Napok, ahol testközelből érezhettük, hogy a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Őszbe öltöző szívvel, nyakig magyar zenében

Fesztiválbeszámolóból sokféle van: akad, amelyik felsorolja, ki mikor lépett fel és mit játszott, más az időjárást, az árakat vagy a tömeget veszi számba. Ez a beszámoló másfelől közelít. Egy fiatal zenerajongó három napja a STRAND-on, nagyon személyesen, rajongással, kritikával, néha vitatható, de mindig vállalt...

Ítélet 30 év után: a memoár lett a csapda

Közel harminc évvel Tupac Shakur meggyilkolása után megszületett az első bírósági ítélet az ügyben: a Las Vegas-i esküdtszék bűnösnek találta Duane „Keffe D” Davist, aki az ügyészség szerint megszervezte az 1996-os támadást. A hiphop egyik leghíresebb megoldatlan bűnügye végül különös módon jutott el a tárgyalóteremig...
Új koncertek