Budapest 2026. Nov. 20. (19:30)
Jegyvásárlás

Rossini: Petite Messe Solennelle


Rossini: Petite Messe Solennelle
MEGSZENTELT. VAGY ELÁTKOZOTT? VÁSÁRY ÉS SAPSZON

Rossini írja: „Petite Messe Solennelle, négy szólamra, két zongora és harmónium kíséretével. Készült Passy-ban, nyaralásom alatt. Tizenkét énekes (mindhárom nemből: férfiak, nők és kasztráltak) elégséges az előadáshoz, mégpedig nyolc a kórusba, négy a szólókhoz, együttvéve, mint tizenkét kerub. Isten bocsássa meg következő hasonlatomat. Tizenketten voltak az apostolok is az Utolsó vacsorán, úgy, ahogy Leonardo freskója ábrázolja. És – ki hinné! – tanítványaid között is voltak, akik hamis hangot énekeltek. Uram, bízzál bennem, az én vacsorámon nem lesz Júdás, és az enyéim tisztán és szeretettel zengik majd magasztalásod és e szerény kompozíciót, ami öregségem utolsó halálos vétke.”

A darab első előadásán jelen volt a kor ünnepelt operaszerzője, Meyerbeer aki lelkesültségében felugrott székéről, égő szemekkel és feldúlt arccal odarohant a mesterhez és hevesen ölelgetni kezdte. Végül Rossini jónak látta figyelmeztetni: ilyen heves izgalom árthat egészségének.

G. ROSSINI: Petite Messe Solennelle (Kis ünnepi mise)

Vezényel: Szabó Sipos Máté

Közreműködik:
Görög Enikő | Görög Noémi zongora
Tóka Ágoston harmónium
Kovács Csilla szoprán
Schöck Atala alt
Bartos Barna tenor
Cserményi Zsombor basszus

Magyar Rádió Énekkara

 

Jegyárak és információk

I. Árkategória : 4 200 Ft
II. Árkategória : 5 700 Ft
III. Árkategória : 7 600 Ft
IV. Árkategória : 8 800 Ft
Jegyvásárlás

Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy a megjelölt jegyárak nem tartalmazzák a kényelmi díj összegét. A kényelmi díj a jegyárakra vetített 6 % + 300 forint, amely az ÁFA összegét tartalmazza. A kényelmi díj pontos összege a kosároldalon található.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Megjelent Lábas Viki első szóló EP-je – lassan mindenki megtalálja magát

Megjelent Lábas Viki első szóló EP-je – lassan...

A gyerekkor emlékei általában nem lineárisan maradnak meg bennünk. Inkább hangulatokként, szagokként, néhány félhomályos jelenetként: egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

ÖNKÉNTESSÉG: közösségépítés vagy ingyenmunka?

Európában ma már szinte elképzelhetetlen nagy fesztivál önkéntesek nélkül. A rendszer annyira általánossá vált, hogy sok helyen már nem is kiegészítő segítségként, hanem a működés alapvető részeként tekintenek rájuk. Kérdés, hogy ezt mások hogyan közelítik meg: közösségi részvételként vagy kulturálisan elfogadott,...

Együtt a bagázs: Parno Graszt és Ham Ko Ham a Zene Házában

A roma zene mindig többről szólt puszta szórakoztatásnál. Közösségről, túlélésről, családról, identitásról – és arról az ösztönös energiáról, amely egyszerre tud fájni és felszabadítani. A Magyar Zene Háza következő jótékonysági koncertje pontosan ilyen lesz: a Parno Graszt és a Ham Ko Ham közös estje a BAGázs...
Új koncertek