Budapest 2026. Mar. 21. (19:00)

Solaris 45 - Marsbéli krónikák jubileumi koncert


Solaris 45 - Marsbéli krónikák jubileumi koncert

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Solaris most ezt a páratlan jubileumot ünnepli, az eseményhez kapcsolódva pedig egy monumentális dupla stúdióalbum lát napvilágot Marsbéli Krónikák III. címmel, amelynek bemutatóját egy különleges koncert keretében hallhatja a közönség a Várkert Bazár színpadán.


Az est első felében felcsendülnek a 40 éve megjelent, legendás debütáló album, a Marsbéli Krónikák, valamint annak húsz évvel későbbi folytatása, a Marsbéli Krónikák II. ikonikus darabjai. A szünet után pedig elérkezik a koncert fénypontja, a legújabb, Marsbéli Krónikák III. című lemez bemutatója.

A Mi vagy M.I. alcímet viselő dupla album egy átfogó „concept album”, amely a zenekar által megálmodott, mesterséges intelligenciáról szóló történetekre épül. A kompozíciókat gazdag vizuális világ kíséri, videó- és grafikai elemek teszik még teljesebbé a koncertélményt. A zenekar két éven át dolgozott a zenei anyagon, amelynek megjelenése jelentős nemzetközi visszhangot váltott ki, több rangos szakmai fórum év végi szavazásán a Marsbéli Krónikák III. / Mi vagy M.I. elnyerte az „Év progresszív rock albuma” címet.

 A zenekar:

Bogdán Csaba – gitárok

Erdész Róbert – billentyűs hangszerek, vocoder

Gömör László – dob, ütőhangszerek

Kisszabó Gábor – basszusgitár

Kollár Attila – fuvola, blockflőte, szintetizátor, ének, fütty

Pócs Tamás – basszusgitár

Rausch Ferenc – dob

Seres Attila – basszusgitár

 

A közreműködők:

Ullmann Zsuzsa – ének

Demeter György – ének

Gerdesits Ferenc – ének

továbbá egy 10 tagú kórus

 

valamint:

Muck Ferenc - szaxofon

Hámori Máté – gitárok

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Mi lesz a klubokkal?

Mi lesz a klubokkal?

Három meghatározó budapesti zenei intézmény vezetője ül egy asztalhoz szeptember 14-én az Inga Kultúrkávézóban. Az A38, a Budapest Music Center...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Megjelenik az utolsó albuma a zenekarnak, amely már nem is létezik

Huszonöt éve, 2001. szeptember 11-én tűntek el New York látképéből a World Trade Center ikertornyai... Most egy új dal idézi fel azt a várost, amelyben még ott álltak – ráadásul a Soft Cell utolsó albumáról, amely már csak Dave Ball halála után jelenik meg. Ez elég sok infó egyszerre, kibontjuk...

Szeptember végén még jobban él a magyar zene!

Szeptember 26-án több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben, benzinkúton és más szolgáltatóhelyen kizárólag magyar zene szól majd az Él a Zene! kezdeményezés részeként.
Új koncertek