Budapest 2024. May. 12. (19:00)

Szállj fel szabad madár - Koncertshow


Szállj fel szabad madár - Koncertshow

2024 március 17-én a Veszprém Arénában osztatlan közönségsiker által kísérve bemutatódott a hihetetlenül nagyszabású „SZÁLLJ FEL SZABAD MADÁR” koncertshow!

Az előadás végén nézőink álló vastapssal éltették előadást, melyben olyan nagyszabású tételek hangzanak el mint az EURÓPA, a HAZÁM, HAZÁM, a MAGYARORSZÁG vagy a MAGYARORSZÁG HALLD SZAVUNK és még sorolhatnánk… Alkotók zeneműveikkel, kiknek neve a dalaikban teremtett értékeik mentén feltétlenül fenn kell, hogy maradjanak a felnövekvő utókor számára is, hisz dalból, versből és táncokból emlékező nép hírében állunk a nagyvilágban. Az előadás alkotóinak meggyőződése, hogy a jelen korban is kellenek olyan súlyponti események, ahol ezek a remekbeszabott zenei csodák át tudnak örökítődni a felnövekvő generáció számára is. Amikor ezt a válogatásművet életre hívtuk, az egyik célunk ez volt. Egységbe rendezni azon eddig nagytöbbségében csak szemelvényekben létező tételeket, melyek így és ezen formában, egy közös blokkban még soha nem hangzottak el. Hisszük, hogy tartoztunk ezzel magunknak és környezetünknek is egyaránt.

A látvány emelésére a 21. század LED visual színpadtechnikáját hívjuk segítségül, a mikrofonoknál pedig olyan kiváló előadók, mint:

Koroknai Árpád - KORI, Nagy Szilárd, Ragány Misa, Réthy Zsazsa,  Molnár Ágnes, Tarján Pál vagy Kósa Zsolt.

Az előadás rendezője: Vári János, zenei rendezője: Benedekfi István, LED visual animációk: Szűcs Norbert, Koreográfus: Torma Zsolt (táncképek: HunKunDance). Szeretettel ajánljuk előadásunkat mindenki figyelmébe, aki egy meghatározó élmény keretében kíván értéket örökíteni és hittel létezni! Legyenek Önök is ezen felemelő Élmény részesei!

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek