Az Őrölt Nők Ketrece
Budapest 2024. Mar. 23. (19:00)

Százféle változatban - emlékezés Cseh Tamásra


Százféle változatban - emlékezés Cseh Tamásra

Öt fiatal, egy színész és négy zenész, összeállt, hogy elzenélje a kedvenc dalait Cseh Tamástól.

Százféle változatban – Koncert Cseh
Tamás születésének 80. évfordulójára

Hosszú idő óta foglalkoztunk Tamás dalaival, három színházi előadást is létrehoztunk az elmúlt 8 évben, ami az ő munkásságából merít. Most egy új, szinte csak zenéből álló koncrettel készülünk, de nem megemlékezni kívánunk Cseh Tamásról és a dalairól, hanem újra élővé is tesszük őket. Antoine és Desiré, Novák Béla, János és Tamás, Vizi és Ecsédi, mind mi vagyunk, ugyanazokat az élethelyzeteket éljük át, ugyanúgy hiszünk valami újban, valami emberibben, mint a dalok.

Cseh Tamás zenéje elemi erővel képes hatni az emberre, egyszerű és személyes, olyan mintha kifejezetten neked énekelne. Bereményi Géza zsenije pedig kortalanná teszi a szövegeket, így aktualitását soha nem veszti el, hiszen nem csak egy politikai korszakról szólnak, hanem a magyar ember lelkét mutatják meg. A “féldecis rezsimek” elmúlnak, de mi és a dalok itt vagyunk, és így Tamás is.

Tóth András – ének
Laczi Sándor – cselló
Lányi Kristóf – kobza, vokál
Nánási Attila – gitár, vokál
Tóth Ábel – gitár, vokál

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek