Miskolc 2023. May. 08. (19:00)

Szimfonikus bérlet


Szimfonikus bérlet
Helyszín: 
Művészetek Háza
Műsor: 
Hacsaturján: d-moll hegedűverseny, Op. 46
Beethoven: VII. (A-dúr) szimfónia, Op. 92
Vezényel: 
Közreműködők: 
Miskolci Szimfonikus Zenekar
Hegedű: Ábrahám Márta

Aram Hacsaturján örmény komponista főként balettzenéivel aratott sikert világszerte, de versenyművei is fölhangzanak időnként a koncerttermekben. Legnépszerűbb közülük a Hegedűverseny (1940), amelynek fuvolaverseny-átirata is létezik. Hacsaturján előszeretettel ötvözte hazájának népzenei elemeit az európai muzsika hagyományos nyelvezetével, és ez alól a Hegedűverseny sem kivétel: sajátos „ízét-zamatát” épp a folklorisztikus gyökerű pillanatok adják meg, keleties dallamfordulataikkal, szenvedélyes ritmikájukkal. A mű ajánlása a legendás David Ojsztrahnak szól, ő volt a moszkvai ősbemutató szólista-tolmácsolója is.

Ábrahám Márta budapesti hegedűművész előszeretettel fedez föl és tűz műsorára ritkábban játszott hegedűversenyeket, mint tette azt példaként már a dán Carl Nielsen poétikus darabjával Miskolcon.

Ludwig van Beethoven nevezetes opusa a Hetedik szimfónia, amely mérföldkő a reprezentatív nagyzenekari műfaj történetében. Egyik modern méltatójának szavait idézve: „szilajabb hangú, tüzesebb szenvedélyű, felrázóbb erejű” alkotás a komponista megelőző darabjainál; „a felfokozott, szenvedélyes ünnepélyességnek” „minden addigit messze felülmúló, merész zenébe-öntése”. „Éltetőereje a ritmus”, a mű egésze pedig akár a tánc apoteózisának is mondható, ahogyan már Richard Wagner jellemezte. „Titáni” hangját ógörög eszményképek hevítették át, részint Beethoven saját olvasmányainak köszönhetően. Kollektív jegyeivel viszont leginkább a felszabadulás, a győzelem himnuszaként hatott a kortársak számára a napóleoni háborúk végső időszakában.

Külön ékessége az Allegretto feliratú II. tétel: kezdőtémája egyike Beethoven legismertebb és legmegragadóbb zenei gondolatainak. Mélysége, tágassága és titokzatossága ellenállhatatlanná teszi; ennek lényegét érzékeltetve Hamvas Béla az „elíziumi tücskök örökkévaló, lassú, csendes” zenéjéről írt kapcsolódó zenefilozófiai esszéjében, amely „örök idő óta szól, túl minden szenvedélyen. A tiszta lét muzsikája”.

Szabó Sipos Máté karmester és kóruskarnagy a magyar hangversenyélet különlegesen sokoldalú személyisége, Zenekarunk rendszeresen visszatérő vendége.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns...

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

ParkLab: nem tehetségkutató, hanem komplett zenei hátország

Egy zenekarnak ma elvileg könnyebb elindulnia, mint valaha. Csakhogy ez a könnyebb indulás nem jelent könnyebb érvényesülést is. A Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab most újabb elemekkel bővül – stúdióidőt, videoklip-támogatást és professzionális live sessiont is kínál. A különálló lehetőségekből pedig...

Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

A világhírű olasz író Mr Gwyn című regénye most a POKET zsebkönyvsorozatában jelent meg, a Fesztivál Akadémia Budapest és a POKET együttműködésében.
Új koncertek