Budapest 2025. May. 10. (20:00)

The Qualitions


The Qualitions

Amíg 2024 a visszatérés éve volt a Qualitons számára, 2025 a folytatásé lesz.

A zenekar legutóbbi, Club Eco Vol I. - The Trail című albuma 2024 májusban jelent meg, de a csapat már nyáron a folytatáson dolgozott, és hamarosan el is készül az új album.
Az egyelőre még Club Eco Vol II. munkanéven futó lemez várhatóan az év folyamán jelenik majd meg.

A The Qualitons együttes egy nyitott, befogadó zenei közösség, amelynek zenéjét a hatvanas-hetvenes évek pszichedelikus rock, funk és beat zenéjének hangzása és energiája ihlette. A zenekar több mint másfél évtizedes zenei munkássága széleskörű kritikai elismerést vívott ki: a Qualitons volt az első magyar zenekar, amely élőben játszott az Egyesült Államok legismertebb közösségi rádióadója, a KEXP stúdiójában. Rendszeresen turnéznak szerte Európában és 2019-ben felléptek a texasi SXSW fesztiválon is. Számaikat rendszeresen játszák olyan nemzetközi rádióadók, mint a KEXP, a BBC Radio 6 Music és a londoni Jazz FM.

 

A zenekar tagjai:

Boros Levente - dob, ének
Hock Ernő - basszusgitár, ének
Menyhei Ádám - billentyűk, ének
Szőke Barna - gitár, ének
Weil András - billentyűk, szintetizátorok, ének

Hallgasd meg a Qualitons Club Eco Vol I. - The Trail című albumát, és  nézd meg a The Trail sorozathoz készült videóklipeket!

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek