Budapest 2027. Apr. 22. (19:00)
Jegyvásárlás

Variációk 8.


Variációk 8.
CAJÓN. ÖRÖM. FANTÁZIA. KAMARAKONCERT

Nehéz idillibb műkezdetet elképzelni annál, mint ahogy Jean Cras fuvolára, vonóstrióra és hárfára írt kvintettje indul. És ha a negyedik, utolsó tétel befejezésére gondolunk, az öröm ilyen mámorító megfogalmazása ugyancsak párját ritkítja. A francia Jean Émile Paul Cras Bartók Béla kortársa volt és szinte egész életében tengerésztisztként szolgált. Zenéjére a mediterrán környezet, a délvidék kultúrája és az antikvitás öröksége mélyen hatott.

A zenei lexikonok szerint a cajón az egyetlen olyan hangszer, amelyet a zenész a tetején ülve szólaltat meg. A modern kor könnyűzenéjében, a jazz-ben és a világzenében újra népszerűvé váló hangszert 2001-ben Peru a Nemzeti Kulturális Örökség részének nyilvánította. A dél-amerikai eredetű hangszert valószínűleg még soha nem szólaltatták meg a Dohnányi Ernő Zenei Központ közönége előtt.

Hasonlóan érdekes és felfedezésre érdemes muzsikus Franz Anton Hoffmeister is. Bár hallatlanul termékeny szerző volt, elsősorban mégsem a komponista nevét őrizte meg a zenetörténeti emlékezet, hanem zeneműkiadóét. Olyan kortársak műveit jelentette meg nyomtatásban, mint Haydn, Mozart, Clementi, Beethoven vagy Dittersdorf. Mozart neki dedikálta egyik vonósnégyesét, Beethoven pedig egyik levelében „legszeretettebb testvéremként” szólította meg. Vonósnégyesre és kürtrekomponált kvintettje kiváló alkalom arra, hogy zeneszerzői kvalitásaira is rácsodálkozzunk. Legyen meglepetés, hogy melyik darab esetében ül majd valaki a saját hangszerére!

Schumann: F-dúr vonósnégyes, op. 41., No. 2.
Fenyvesi Andrea (hegedű), Balogh Miklós (hegedű), Madák Katalin (brácsa), Puskás Zsolt (cselló)

Fr. Bridge: Lament
Fejérvári János (brácsa), Érsek-Bíró Lilla (brácsa)

Hoffmeister: Esz-dúr kürtkvintett
Szokola János (kürt), Tóth Gabriella, Bárdos Borbála (hegedű), Cs. Nagy Tamás (brácsa), Braun Márton (cselló)

G. Kosinski: „Get it” fagottra és cajonra
Jankó Attila (fagott), Varga Zoltán Mihály (cajon)

Stravinsky: Pulcinella szvit (átirat)
Káip Róbert (harsona), Káip-Prunyi Adrienn (zongora)

J. Cras: Hárfás kvintett
Drahos Rebeka (fuvola) Fodor Ildikó (hegedű), Fazekas György (brácsa), Matuska Flóra (cselló), Bábel Klára (hárfa)

Jegyárak és információk

I. Árkategória : 3 500 Ft
Jegyvásárlás

Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy a megjelölt jegyárak nem tartalmazzák a kényelmi díj összegét. A kényelmi díj a jegyárakra vetített 6 % + 300 forint, amely az ÁFA összegét tartalmazza. A kényelmi díj pontos összege a kosároldalon található.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek