Az Őrölt Nők Ketrece
Budapest 2024. Apr. 13. (19:00)

Vörös István zenekaros koncert - főszerepben a 80-as évek dalai


Vörös István zenekaros koncert - főszerepben a 80-as évek dalai

Ha azt mondjuk, Tele van a város szerelemmel, Én az időt nem sajnálom, Kutya világ, Minden viharon át, Ne zavarjon senki, Magányos utazó, vagy a legújabb sikerdal, a Minden percért kár, a tinédzsertől a nagy generációig mindenki azonnal rávágja: Vörös István.

A hazai kultrock elsőszámú képviselőjének több mint négy évtizedes pályafutását huszonöt hanghordozó, három DVD-lemez, számtalan élő koncert és zajos közönségsiker fémjelzi.

A népszerű énekes, gitáros, dalszerző 17 évesen került Radics Béla helyére a Nevada zenekarba, majd a Hadirock, Prognózis, Vörös István és a Prognózis megalapítása után 1999-től saját nevén koncertezik, jelennek meg lemezei. A közönség a sokakat megérintő szövegvilágáért, az énekelhető dalokért, és a magával ragadó koncerthangulatért szereti a szerző-előadó-énekes produkcióit.

A koncerten kapható lesz CD-n a „Hallgass, ha jót akarsz! – A legjobb Vörös István dalok 8.” című album, melyet a koncert után a művész dedikálja annak, aki kéri.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek