Készüljünk fel ezekre a hírekre, mert bizony jön az élő legendák alkonya, hisz a korban már benne vannak ezek a félistenek, akiknek minden koncertje, amit láthatsz, az maga az élet ajándéka. Ozzy, Iggy Pop, Chuck Berry, Jerry Lee Lewis, Bob Dylan, Patti Smith, Tina Turner, Paul McCartney, Angus Young, Robert Plant – de sorolhatnám még, bár sajnos nem estig. Nincsenek már sokan.
De itt van még egy olyan csapat, akik valami csoda folytán még mindig életben vannak, ők a Rolling Stones. Micsoda mázli ez nekünk földlakóknak, hogy még iparágként működő Stones kurvára nem akarja abbahagyni a zenélést. Csak próbáljuk felfogni ésszel, hogy a rock and roll még milyen fiatal műfaj, hisz akik elkezdték, még élnek és emlékeznek a R&R előtti időkre. Eric Claptont is ide sorolnám, de ő visszavonult az aktív zenéléstől. Bár rohadtul nem tudom elképzelni, ahogy a „Slowhand” otthon ne a gitárján babrálna... Ezek az elképesztő hatású művészek elvesztésével besorol az élő legendák közé majd a Metallica, Dave Grohl, a U2 vagy az R.E.M. Akik már másodgenerációs rockikonok, és akikre a nagy mesterek voltak hatással.
Készüljünk fel, hogy bármelyik reggel felébredünk, szembesülünk kell olyan rossz hírekkel, amelyek a rockzene történelemkönyvének vastagon írt neveit temetik. Nagyon hálás vagyok az életnek, hogy sok-sok legendát láthattam élőben, és ebben nagy szerepe volt az egykor szebb napokat látott Sziget fesztiválnak. Micsoda nagyságok koptatták a nagyszínpad deszkáit! Amikor 94-ben láthattam ott Eric Burdont és az Anilmals-t, Jeff Haley-t, Alvin Lee-t vagy a Blood Sweat and Tearst... 95-ben a Stranglers, 96-ban Iggy Pop, 97-ben Motörhead és Dawid Bowie, 2000-ben Lou Reed…
Nem győzök ilyenkor hálálkodni a Sziget szervezőinek, hogy nekik köszönhetem ezeket a művészeket. Ezért nem kérdés nekem, hogy ha fellép egy legenda valahol a közelben, akkor ott vagyok és szívom magamba a koncert minden másodpercét. Igaz, ezért legtöbbször a határon túlra kell utazni, mert itthon a Total Dance fesztivál és a mulatási lesöpör minden józan észt.
Pedig Bécsben micsoda fellépőket láthatunk! Most tavasszal AC/DC, majd nyáron a szakálldivat első két képviselője, a ZZ Top fog fellépni. Itthon valamiért nem látják a szervezők a hatalmas űrt, amit be kéne tömni, mert olyan mélyre süllyedt a zenei ízlés, mint a magyar labdarúgó válogatott egy nyertes Disneyland elleni meccs után az öltözőben.
De kanyarodjunk vissza az eredeti témához, és ha feleszméltünk, hogy 10 éven belül (reálisan nézve) a rock legnagyobb legendáit el fogja veszíteni a világ, akkor bizony felértékelődik minden egyes koncertjük, amikre még eljuthatunk. Fel kell készülni, hogy reggel felkelünk, és nem attól lesz elcseszve a napunk, mert állunk a dugóban, hanem mert a reggeli kakaó mellett döbbenten olvassuk az okostelefonunkon, hogy XY (nevet nem merek írni, nehogy a falra fessem az ördögöt) legenda felment az égi zenekarba. Bizony, csúf az élet ilyenkor. Keith Richards halálára hiába készültünk már fel 30 éve, akkor is úgy fogjuk érezni, hogy hirtelen ment el és a döbbenet úgy ül ki az arcunkra, mint Lemmy elvesztése után. Pedig valljuk be, kész csoda, hogy eddig is húzta...
Van egy német barátom, aki volt Doors koncerten meg Hendrixen, és amikor kérdezem tőle a részleteket, akkor tátott szájjal hallgatom az élményeit. Mi most vagyunk ebben a jelenben, amikor majd 30 év múlva a fiatalok kérdezik tőlünk, hogy milyen volt egy Metallica vagy egy Stones koncert… Ezt a jelent, amit igyekszünk úgy élni, hogy elkerüljük a mulatóst és a híg fost, viszont megtaláljuk az értékes zenéket. És akkor ugyanolyan nagy szám lesz egy U2 koncertsztori, mint most egy Doors-koncertjegy.
Mert addig járj koncertre, amíg megteheted. Ismerőseim szokták kérdezni, hogy honnan van energiám az évi közel 80 koncertre és 10 fesztiválra. A válasz egyszerű. Van, aki színházba jár, van, aki moziba – én koncertekre és fesztiválokra. Mert látni akarom ezeket a hús-vér zenészeket, és nem akarok egy reggel arra ébredni, hogy nem mentem el egy legenda koncertjére és már nem is fogok.
Ha ők képesek 70 évesen a színpadra állni, akkor én ne lennék képes 37 évesen megnézni őket?! Pofán is vágnám magam. Nekem minden koncert olyan, mint egy Star Wars rajongónak a premier. Emberek, járjatok koncertre, és ha láthattok egy mestert élőben, akkor ragadjátok meg az alkalmat!
Mert, ahogy írtam, 10 év múlva már késő lesz…
Szólj hozzá!