Jön a Bohemian Betyars Extra Turbó kiadása

2015/10/19  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Minden idők legpörgősebb öt napos bulijára készül a Bohemian Betyars zenekar október végén. Lesz vigadás Veszprémben, Egerben, Székesfehérváron, de még Dunaszerdahelyre is eljutnak a fiúk. A bohém hónapot a budapesti A38 hajón egy fergeteges Halloween-bulival zárják, ahol kő kövön nem marad majd utánuk. Izzítsátok a táncos lábakat, és készüljetek a fergeteges „ereszdelahajam”-hangulatra!

Jön a Bohemian Betyars Extra Turbó kiadása

A mostanában ritkábban színpadra álló bandánál szerencsére szó sincs háttérbe vonulásról. Komoly tervek megvalósításán dolgoznak a speed folk és freak punk hazai nagyágyúi. Szűk egy éven belül elkészül a harmadik nagylemez, ami az elképzelések szerint hatalmasat fog szólni, és egy őszi klipforgatás is szerepel a terveik között.

Nálunk jobban szerintem senki sem izgatottabb az új albummal kapcsolatban. Az elmúlt évekbeli rengeteg koncertezés, hazai és európai turnék sorozata után a zenekar most visszavette a tempót, minden energiánkkal a dalszerzésre koncentrálunk. Egy olyan album van készülőben, ami visszaadja a koncertjeink hevét, ugyanakkor az élet melankóliáját foglalja magába. Míg eljön a jövő ősz, addig sem hagyjuk újdonság nélkül a rajongókat. A hónap végén forgatunk egy új klipet, és még egy-két friss dalt is kihozunk a nyárig” – mondja Szűcs Levente, a zenekar énekese és akusztikus gitárosa.

A miskolci gyökerekkel rendelkező srácok egyre inkább nyitnak a nemzetközi ska és népzene-rajongók felé. Februárban például, Palágyi Máté (Kakas) franciaországi tanulmányainak köszönhetően párizsi klubokban lehet majd fellelni őket, de különböző felkérésekre vissza-visszatérnek spanyol és német területekre is. Az egyre gyarapodó külföldi sikerek a 2013-as busszal való felkerekedésnek köszönhetőek, amikor a fiúk nyakukba vették Dél-Európát, és utcazenéltek, fesztiváloztak, valamint megőrjítették mindenkit, akit csak értek.

Októberben viszont visszatérnek a hazai közönség elé, és átadják azt az elképesztő életörömöt, ami a színpadon árad belőlük. Lesz csűrdöngölés, csujogatás és minden, amit már megszokhattunk tőlük.

Eléggé furcsa, hogy ilyen keveset játszunk, viszont a felgyülemlett energiát hol máshol lehet kiadni jobban, mint a színpadon. Alig várjuk minden egyes koncertünket az évben. Bárki, aki eljön valamelyik bulinkra, annak garantálhatjuk, hogy a legcsípősebb Bohemian Betyars Extra Turbó kiadással fog találkozni” – tesz ígéretet Levi.

Szóval, nem érdemes kihagyni a lehetőséget, hiszen az október végi koncertsorozat után megint megszűnik egy rövid időre létezni a falusi jókedvvel kevert városi pezsgést hozó Bohemian Betyars élő muzsikája az itthoni klubéletben, és akkor már „minden mindegy is lesz itt”.

 

Koncertek

Október 22. (Veszprém)
Október 24. (Dunaszerdahely)
Október 29. (Eger)
Október 30. (Székesfehérvár)
Október 31. (Budapest)


 

 

Szólj hozzá!


Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek