Az Őrölt Nők Ketrece

Lascate Mi Cantare! Toto Cutugno Budapestre jön

2016/07/07  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Ki ne ismerné a dalt, amelyben egy rekedt olasz énekes énekli, hogy Lascate Mi Cantare? A slágert egy egész ország fújta, még az is, aki nem beszélt olaszul! A dal előadója, Toto Cutogno októberben Budapestre érkezik

Lascate Mi Cantare! Toto Cutugno Budapestre jön

A koncerten nem csak a már említett a L’italiano, de olyan világslágerek is elhangzanak majd, mint a Solo noi, a Donna donna mia, a Soli, az Innamorati, csakúgy, mint a Serenata vagy az Insimie című dalok. Számos dalt az Óbudai Danubia Zenekarnak köszönhetően szimfonikus zenekari kísérettel tekinthet meg a közönség.

 

 

A sármos olasz énekest talán csak a mostani tinédzsereknek kell bemutatni, hiszen az elmúlt évtizedek alatt mindig produkált valamit, amellyel feltűnést keltett és sikereket ért el a nemzetközi zenei életben – egészen a mai napig. Budapesten utoljára a 80-as évek végén adott önálló koncertet.

Kezdetben olyan hírességekkel dolgozott együtt, mint például Dalida, akivel a platinává lett Laissez moi danser című dalban vett részt. Szólókarrierjében az első nagy áttörést akkor érte el, amikor a hetvenes évek közepén a San Remo-i Dalfesztiválon zenekarával a Volo504 című dalával harmadik helyezést ért el, majd ugyanezt a fesztivált 1980-ban a Solo Noi című dalával meg is nyerte. 1990-ben az Euróvízós Dalfesztiválon a fentebb beágyazott, Insieme: 1992 című szerzeményével lett az első helyezett.

A fesztiválokon kívül számos nagylemezzel, albummal és főleg slágerrel büszkélkedhet. Ilyenek voltak a már említett L’italiano, a Mi piacerebbe, vagy a Soni, amelyek meghódították Európát és a nagyvilágot egyaránt.

Eközben sorra jelentette meg albumait is: 2002-ben kiadta a Il treno va címűt, majd rá két évvel később a Cantando-t. 2005-ben a Come noi nessuno al mondo című lemeze került a boltokba, három évvel később pedig az Un falco chiuso in gabbia. Legutóbbi albumát 2010-ben adta ki I Miei Sanremo címmel.

 

 

Toto Cutugno szinte az első szóra igent mondott a felkérésre, rövid üzenetében hangsúlyozta mennyire szereti Budapestet és a magyar közönséget!

 


 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek