Az Őrölt Nők Ketrece

Tanyáról a stúdióba: Grand Mexican Warlock III

2016/04/01  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Már csak napok kérdése és megjelenik a III, a Grand Mexican Warlock 3. nagylemeze, az első, amit már Nagy Dávid (Óriás) dobossal rögzített a zenekar.

Tanyáról a stúdióba: Grand Mexican Warlock III

"Nagyon izgalmas volt az egész lemezkészítés, a stúdiófelvételek előtt volt egy pár napos zenekari felkészülő tábor Kulcson, Hegyi Áron, a billentyűsünk tanyáján, ahol viszonylag koncentráltan tudtuk véglegesíteni az új dalokat, aztán pár napra rá már be is költöztünk a stúdióba és lendületből felnyomtuk a hangszeres részeket, egyben játszva, szalagra, Horváth Attila hangmérnök felügyelete mellett. Az énekeket az időközben taggá avanzsált Áron Andris (Apey) segítségével vettük fel a próbateremben. Persze így is elbíbelődtünk pár hónapig, hogy az eredmény olyan legyen, amilyen, de Grandes viszonylatban szinte játszi könnyedséggel ment minden, megvolt az összhang zenekaron belül és Atissal is nagyon jó volt együtt dolgozni. Közben a lemez kiadását is kézbe vettük és a legnagyobb örömünk, hogy vinylen is megjelenik az album, gyakorlatilag már csak arra várunk, hogy Ausztriából megérkezzenek a lemezek." – mondta Szabó Laci a banda gitárosa.

Rendhagyó módon egy egynapos stream-et leszámítva nem lesz ingyenes online premier, ellenben a már említett vinyl mellett megjelenik CD-n és limitált példányszámban kazettán is, de a retro formátumokat kevésbé kedvelők megvehetik az online zene áruházakban is (iTunes, Amazon, Google Play, Dalok.hu, stb...)


"Ez egyfajta kísérletként is felfogható ebben a rettenetesen felgyorsult világban. Megnézzük, mi van, ha nem rakjuk ki az egészet ingyen, hanem megpróbáljuk rávezetni az embereket, hogy megvegyék,
azt feltételezzük, hogy aki pl. vesz egy vinylt, az leül és végighallgatja a 45 perces anyagot. De akinek nincs lemezjátszója, az válogathat a különböző formátumok közül, aki meg mindenképp ingyen akarja, legalább ne valamelyik népszerű zenei blogon hallgasson bele 3 perceket, hanem dolgozzon meg érte és tisztességesen torrentezze le valahonnan. Ez az elképzelés, aztán meglátjuk, mennyire működik."

A mostanában nem túl gyakran koncertező GMW az Akvárium Klubban lemezbemutatózik április 15-én a hamarosan szintén új lemezt megjelentető Pozvakowski és az osztrák Lausch  társaságában, majd 16-án a Pécsi Est Café közönségének mutatják be az új lemezt, de sor kerül a hónap végén néhány osztrák állomásra is.


 

 

Szólj hozzá!


Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Régi slágerek, új fejezetek – három női világsztárral készül a jubileumi Jazzpiknik

Még csak november van, de Paloznakon már javában szervezik a következő nyarat. A 2027. július 29-31. között megrendezendő, 15. Paloznaki Jazzpiknik három eddig bejelentett nemzetközi fellépője Lisa Stansfield, Candy Dulfer és Sophie Ellis-Bextor.

35 év után a Quimby történetét talán nem is a Quimby tudja a legjobban elmesélni

Több mint három évtized, megszámlálhatatlan koncert, rengeteg közös történet – és legalább ugyanennyi, egymásnak olykor ellentmondó emlék. Megjelent a Quimby 35! – Jubileumi album, amelyben nemcsak a zenekar tagjai, hanem rajongók, pályatársak, újságírók, családtagok és egykori munkatársak is elmesélik, milyen volt velük,...
Új koncertek