Az idén 50 éves zenekar világkörüli turnéra indul – kész film az életük!

2017/06/19  ·   Általános   ·  koncert.hu, MTI

Világkörüli turnéra indul 2018-ban az idén 50 éves Flatwood Mac– jelentette be Christine McVie, az angol-amerikai együttes énekesnője és zongoristája. Elmondta, hogy a turné próbái jövő márciusban kezdődnek, a koncertkörút pedig júniusban indul – adta hírül a BBC News.

Az idén 50 éves zenekar világkörüli turnéra indul – kész film az életük!

Ha van együttes, amelynek érdemes lenne filmre vinni az életét, az a Flatwood Mac. Annyi minden történt velük, hogy akár egy sorozatot is kitenne a sztori.

Először is, Christine McVie-t úgy hívták eredetileg, hogy Christine PERFECT :) 1968-ban csapódott a zenekarhoz, akkor még csak session zenészként, később állandó státusban. (Férjhez is ment a basszeroshoz, de elváltak, viszont éppúgy jóban maradtak, mint a Webber-exházaspár.) Megjelenése fontos volt a formáció életében, mert 1970-ben az alapító-frontember, Peter Green megkattant. (Azt akarta, hogy a zenekar pénzét adományozzák jótékony célra, de mivel a tagok erre nem voltak hajlandók, kilépett a bandából.) Az addig bluest játszó zenekarnak át kellett hangolnia a zenéjét, és ehhez jól jött az énekes-billentyűs-szerző Christine.

A tagcserék végigkísérik egyébként a pályájukat – játszott például a zenekarban az Eagles későbbi gitárosa, Joe Walsh is. Mi több, földrészt is váltottak, a hetvenes években átköltöztek Angliából Kaliforniába. Mindez nem akadályozta meg őket abban, hogy 1977-ben kiadják a talán leghíresebb albumukat, a Rumours-t, amely Grammy-díjat nyert az év albuma kategóriában. A kilencvenes évek végén bejelentették feloszlásukat. Aztán néhány héttel később újra összeálltak. 1998-ban beiktatták őket a Rock and Roll Hall of Fame tagjainak soraiba. Még abban az évben Christine McVie kilépett a zenekarból, de 2014-ben újra csatlakozott az együtteshez – és azóta ismét teljes létszámmal koncerteznek. Fordulatokban gazdag törtlnet, nem?

A magyar rádiók leginkább ezt a számukat szerették:

 

 

 


Képtár

  • Az idén 50 éves zenekar világkörüli turnéra indul – kész film az életük! kép 57067
 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek