Mindenesetre vártuk a Triggerfingert, akiket még az A38 hajón láttam és írtam is róluk. Nem okoztak csalódást, bár a kora délutáni időpont – jobban mondva a 40 fok – kicsit elvette a kedvünket a léggitározástól, és kerestünk valami árnyékos helyet. Elmondhatjuk magunkról, hogy a The Hives játszott a színpadon, és mi egy fa árnyékában ültünk... Nem hittem volna, hogy valaha ez megtörtlnet... De kurva meleg volt. Komolyan.
- Laca, most kezd a The Hives, hallod?
- Aha, jöjjön ide az árnyékba, ha akar valamit.
Na de nézzük a második nap fellépőit: Mayburn, Arcane Roots, Saint Vitius, Bonaparte, Triggerfinger, Turbonegro, Danko Jones, Within Temptation, The Hives, Incubus, Muse.
Azért meg kell hagyni, hogy ez sem semmi felhozatal. Szépen gyűlt is a Muse-pólós nép a fesztiválon. Mi az árnyékban ittuk a védőitalainka,t és közben elkezdtünk egy játékot, ami arról szól, hogy minden szóban megcseréljük a kezdőbetűket. Például Gyodrogi Bula vagy Hobbi Gilda... A biztosítékot Szécsi verte ki... Szóval elvoltunk, mint a napszúrást kapott idióták, akik ismeretlen nyelven beszélgetnek és közben röhögnek. Szerintünk azonban egy külföldi így hallja a magyar nyelvet.
Még mindig az előző napi Metallica-hatása alatt vagyok, na, meg próbálom értelmezni, hogy az utolsó biztonsági őr is tökéletesen beszéli az angol nyelvet, és annyira képben van, hogy mindenről tud felvilágosítást adni. Akárcsak a rendőrök, akik készségesen segítenek útbaigazítani minket, pedig tegnap a Body Count azt üvöltötte, hogy: Cop Killer!
Aztán a színpadra lépett Danko Jones, aki már régi kedvencem, és várakozáson felüli volt minden hang. A gitár soundját olyan tökéletesen eltalálta, hogy tényleg nem lehet rá nem léggitározni. Szerencsére, a Fezen fesztiválon itthon is megcsodálhatjuk a nyáron, és ha ezzel a műsorral jön, akkor hóhérként vagdossa majd le a fejeket egyesével.
Két színpad van egymás mellett (összeérnek), és felváltva játszanak a zenekarok, hol az egyiken, hol a másikon. Nincs átszerelési szünet, csupán csak pár perc. Ma a koncerteket inkább csak hallgattuk, mint néztük. Tényleg alattomos a sör a melegben. (A sört mérő pultoknál nincs sor! Miért? Mert egy pultban közel 15 ember csapol, és máris megkapod a jéghideg szénsavas Zipfert. Akik járnak hazánkban fesztiválozni, azok tudják milyen nagy érték a hideg szénsavas csapolt sör.) Persze, a Muse koncertjét nem akartuk kihagyni, őket nagyon szeretem. Laca barátom inkább a klasszikus rock megszállottja (akárcsak én), de nem kellett nagyon győzködnöm, hogy a Muse olyat fog csapni a bécsi asztalra, hogy Sigmund Freud újraértelmezi a huszadik századi nyugati ember önmagáról alkotott képét.
A többségében nőnemű Muse -ajongók ellepik a teret, és mindenhonnan bújnak elő a britforma figurák. Ez a jellegzetes stílus a sógoroknál is jelen van.
Rettenetes izomláz van a nyakunkban és a kezünkben. Nem egyszerű sport ez a léggitározás. Hirtelen felcsendül a Drill Sergeant-intro és utána egyből belevágnak a Psycho nótába, ami egyenesen megcélozza agyunk azon részét, amitől elfelejtesz pislogni, és ilyenkor azt sem venné észre az ember, ha épp a lábát fűrészelné valaki. Matthew Bellamy hangja a Vörös-tengert is kettéválasztaná, és a gitárjátéka sem utolsó. Sőt! Eszméletlen dalokat raktak bele a műsorba, és a videoshow a kivetítőn halál pontosan jött minden ütemre. Fényjáték és erő a színpadon, amit egy szóval így lehet jellemezni: Odabasz!
A Muse egy igen kreatív zenekar, és jól hozzák a modern hangzás–U2–brit gitárpop–jól eldugott Nirvana–kombót. A lágy dallamok olyan zúzdába mennek át, hogy úgy üvöltök tőle, mintha életem utolsó napja lenne ez. A lassabb részeknél úgy érzed magad, mint egy nyílvessző, amit kihúznak ameddig csak lehet, majd amikor bedurvul a zene, akkor hirtelen kirepülsz és száguldasz egyenesen az univerzumba... Bellamy alig-alig szól a közönséghez, de senki nem veszi rossz néven, mert olyat tolnak, hogy én személy szerint 4 léggitárt törtem össze a gyönyörtől.
Az Apocalypse Please dalt vártam a legjobban, és szerencsére bekerült a műsorba. A Muse mesterien bánik a hangulattal és mesterien írják meg dalaikat. Noha nem tartoznak a kedvenceim közé, azért benne vannak a lejátszási listámban. Élőben ráadásul brutálisan metálra vették a figurát. Nem szarakodtak összekötő szövegekkel meg tapsoltatással, hanem egyszerűen kijöttek a színpadra, megnézték a 30 ezres tömeget, és nemes egyszerűséggel odatapasztottak mindenkit a színpad elé.
A hátsó sorokban is a mellünket verte a lábdob. Az effekteket pedig úgy használják, hogy tényleg minden hangja kincs. Egy vér profi előadás volt egy vér profi csapattól – és a végén ismét könnycsepp gurult le az arcomon. Ez után a nap után is csak azt tudom kérdezni magamtól, hogy hol vannak Magyarországon azok a zenekarok, akik erőt és energiát adnak az embernek? Bár úgy néznek ki mint valami szupermetál group, de olyan messze vannak az igazi karcos energikus stílustól mint Kis Grófo a Grammy-díjtól.Ha lenne hazánkban egy Rock in Vienna fesztiválhoz hasonló rendezvény, akkor milyen magyar rockzenekarokat raknánk be a három napba?
A Muse egy olyan rockzenekar, amelynek zenéjére lehet gondolkodni és őrjöngeni is. Minden a helyén van és minden felesleges allűrtől mentesek. Úgy néznek ki, mint egy informatikus csapat, de keresztbe verik a magyar a rockzenekaroknak nevezett formációkat.
Itt a setlist, és végig lehet gondolni, hogy mennyire pöccentem be a harmadik napra. Mert a java csak akkor jött. Holnap az is olvasható lesz, és már előre szólok, hogy a trágárságokért nem a főszerkesztő lesz a hibás, hanem én.
-
Psycho
-
New Born
-
Supermassive Black Hole
-
Dead Inside
-
Hysteria
-
Map of the Problematique
-
Animals
-
Munich Jam
-
Apocalypse please
-
Stockholm Syndrome
-
Plug in Baby
-
Mercy
-
Time is running out
-
Reapers
-
Uprising
-
Starlight
-
Knights of Cydonia
Szólj hozzá!