Az Őrölt Nők Ketrece

Balaton Sound: program pipa, jöhet a nyár!

2017/05/17  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Immár teljesnek mondható a Balaton Sound idei programja. Mintegy 20 helyszínen több mint 300 fellépő fordul meg az 5 nap alatt, köztük mintegy 100 nemzetközi sztár.

Balaton Sound: program pipa, jöhet a nyár!

Új neveket jelentettek be a Sound szervezői, eszerint az eddigi illusztris társaság mellett fellép Zamárdiban az amerikai Cheat Codes trió, akik pár év alatt lettek az EDM-dancehall vonal új reménységei, legutóbbi nagy dobásuk a március végén megjelent No Promises. A techno irányt erősíti a legendás Joseph Capriati, a house ütemeket Hot Since 82 hozza el, az olasz Flavio Folco pedig a hip-hop, breakbeat, soul és funk stílusokat vegyíti. A drum'n'bass vonalon a belga Hypoxia az erősítés, de itt lesz a metált és a d'n'b-t ötvöző Redpill, valamint az angol DJ Guv is.  Turno, Murdock és Disaszt pedig szintén a drum'n'bass felhozatalt erősíti.

Idén a Balaton Sound amúgy is színes látványvilágát egy új elem gazdagítja majd. A Szigeten is hatalmas sikernek örvendő utcaszínházak ezúttal a Balaton-parti közönséget is elkápráztatják műsoraikkal. A Soundra idén négy társulat is érkezik. A német Oakleaf Stelzenkunst gólyalábas utcaszínházi társulat két műsorral is jön a Balaton-partjára. Nappal sakkbábuknak öltözve színesítik a fesztivál hangulatát, míg éjszaka különleges jelmezeikben vonulnak fel. A francia Compagnie Planète Vapeur társulat Aquatica című produkciójával a víz alatti világ csodálatos hangulatát varázsolja a fesztivál területére. Óriás medúzák lebegnek a nézők feje felett, miközben hatalmas buborékba zárt akrobaták ejtik ámulatba a közönséget.

Az angol Spark! utcaszínházi produkciója dinamikus koreográfiákkal, játékos karakterekkel, dobokkal és változatos fénytechnikával ejti ámulatba a nézőket. Végül pedig hamisítatlan riói hangulattal, szamba táncosokkal, caopeirásokkal és batucada dobosokkal érkezik a Balaton Soundra a Bloco de Budapeste csapata. A táncoslányok és a dobosok valódi brazil kosztümökben, eredeti brazil dobokkal varázsolják a Balaton partjára a Copacabana forró hangulatát.

A világ egyik legismertebb partisorozata a Soundon

Újabb fogások a Sound menüjében

Partihajó viszi ki a vízre a bulit: Balaton Sound 2017

Hatalmas elektronikus vihar készülődik a Balatonon

Fotó: BS/Fűrész Zsolt


 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek