Az Őrölt Nők Ketrece

Sopronba érkezik a Slayer, Damien Rice, a Sigma és a GusGus is

2016/01/20  ·   Fesztivál   ·  Labancz Andrea

Hűen a „legjobb közepes-méretű európai fesztivál” címhez már látszik, hogy a Telekom VOLT Fesztivál 2016-ban is nagyot alakít: az Iron Maiden és Wiz Khalifa mellé most újabb nagyágyúkat jelentettek be. Jön a világ leghíresebb metál bandája, a Slayer, először szerepel magyar közönség előtt a világhírű énekes-dalszerző, Damien Rice, ugyancsak először ad élő nagykoncertet a brit Sigma legénysége és sokak örömére a GusGus is visszatér a Hűség városába.

Sopronba érkezik a Slayer, Damien Rice, a Sigma és a GusGus is

„Minden eddiginél nagyobb érdeklődés kíséri a 24. Telekom VOLT Fesztivált mind a közönség, mind a nemzetközi szakma részéről” – állapítja meg Fülöp Zoltán, az egyik fesztiválalapító. „Ez részint a VOLT tavalyi sikerének, részint a nagy európai elismerésnek, részint a már publikus line-upnak köszönhető. Természetesen kollégáinkkal együtt gőzerővel dolgozunk az idei fesztiválon és azt reméljük, néhány héten belül újabb világsztárokról adhatunk hírt” – teszi hozzá Lobenwein Norbert, a másik főszervező.

A világ talán leghíresebb trash metal zenekara, a 35 éves fennállását ünneplő Slayer tehát végre Sopronban is megmutatja, miért is tartják őket az egyik legjobb koncertzenekarnak. Pályafutásukat egyaránt színesítette Grammy-díj, a dalszövegeket és a borítókat érintő botrányok vagy épp viharos ki- és visszalépések dobos fronton, de sikerük a három évtizeddel ezelőtti Reign in Blood lemez óta töretlen. Az alapító-gitáros Jeff Hanneman 2013-as halála óta tavaly jelentkeztek először új lemezzel. A 2016-os Telekom VOLT Fesztivál talán legsűrűbb és legvadabb koncertjére számíthatunk a Slayertől. 

Sopronban láthatja először a magyar közönség a világhírű énekes-dalszerzőt, Damien Rice-t, aki már 2002-es debütáló szólólemezével bebizonyította, hogy a legfontosabb kortárs dalszerzők közt a helye. Érzelmes, gyönyörű zenéjét hallhattuk a Közelebb (Closer) című filmben is, de 2006-os második lemezét követően nyolc évig nem adott ki új saját albumot. A csendet két éve törte meg, a sztárproducer Rick Rubinnal rögzített My Favourite Faded Fantasy lemez egyszerre csodálatos és megható a gyönyörűen felépített és hangszerelt balladáknak és a magával ragadó szövegvilágnak köszönhetően. Június 29-én a Telekom VOLT Fesztiválon erről mindenki meggyőződhet, személyesen is.

Két leeds-i elektronikus zenész, producer és DJ duója a Sigma, mely az utóbbi öt évben szerzett magának nemzetközi hírnevet. Dallamos, pörgős és fülbemászó indulóikkal – mint például a két évvel ezelőtti gigasláger Nobody To Love  és a Changing - küzdötték fel magukat a drum'n'bass élvonalába. A műfajt képviselő legjelentősebb kiadóknál jelennek meg munkáik, miközben nagyhírű pályatársaikkal közreműködnek és turnéznak együtt. Olyan előadók számaiból készítettek népszerű átiratokat, mint Kanye West, Ellie Goulding, Eric Prydz vagy a Groove Armada. Decemberben megjelent első nagylemezükkel és egy elképesztő élő műsorral érkeznek a Telekom VOLT Fesztiválra.

  

Igényes, egyedi dinamikájú és csábító atmoszférájú munkáik húsz éve tartják mozgásban a nem mindennapi, elgondolkodtató elektronikára fogékony rajongókat. A reykjavíki zenei kollektíva karrierje a világ egy eldugott szegletéből indult, de zenéjüket sikerült eljuttatniuk a világ minden tájára, pályafutásuk alatt kilenc stúdióalbumot és egy koncertlemezt készítettek. A zseniális Gus Gus legújabb munkája, a Mexico két évvel ezelőtt jelent meg. Fellépésük nem csak az elektronikus zene rajongóinak kötelező. 

 


 

 

Szólj hozzá!


A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek