Lássuk be, Pécs nem véletlenül lett Európa Kulturális Fővárosa 2010-ben. Rengeteg gyönyörű helyet találunk az országot járva, de Pécsnek valóban különleges atmoszférája van. Sokan boncolgatták már a témát, mi lehet a titka a pécsi zenekarok/előadók sikerének, és megmondom őszintén, eddig a pillanatig magam sem értettem. Viszont egyetlen hétvégi kiruccanás is elég volt ahhoz, hogy megleljem a választ az örök kérdésre.
Amikor hónapokkal ezelőtt a netet böngészve megakadt a szemem egy bizonyos koncert hirdetésén, nem gondoltam volna, hogy egy szimpla buli élménynél jóval több vár rám a Fényfesztiválon. Az ausztrál származású gyönyörű énekesnő Natalie Imbruglia volt a csali a horgon, aki a kilencvenes évek végén, kétezres évek elején élte fénykorát, és temérdek slágerrel ajándékozott meg minket akkoriban. Eredetileg kifejezetten a hölgy élő fellépésére voltam kíváncsi, aztán ahogy kicsit utána olvastam a részletes programleírásnak, egyre inkább kedvet kaptam ahhoz, hogy több napot is rászánjak a fesztiválozásra. Óriási szerencsém, hogy egy nagyon kedves barátnőm – akinek ezúton is hálás köszönetem a vendéglátásért, és az idegenvezetésért – tősgyökeres pécsi, így nem kellett külön megterveznem mit érdemes megtekinteni a városban.
Péntek kora este, mikor a sokat mondó „Tettye IC” begördült az állomásra, még nem sok jelét láttam annak, hogy ebben a városban valamiféle nagyobb megmozdulás ígérkezik. Közeledve a fény útjának egyik kezdőpontjához, a Barbakán tér környékén már feltűnő volt a készülődés, és tovább haladva a székesegyház felé, előbukkantak a szokásos kis faházak, teli finom étellel és itallal. Innentől már kétség sem férhetett hozzá, hogy valóban elkezdődött a fesztivál.
Első esténk zenei programja a spanyol származású világsztár Buika koncertjével indult, aki a jazz-soul-flamenco stílusok ötvözésének mestere, és többszörös Grammy-díj jelölt is egyben. A hölgy igazi energiabomba, és mindamellett, hogy isteni hanggal lett megáldva, tökéletesen alkalmas érzelemátvitelre is a színpadon állva. Az már csak koktélcseresznye volt a habon, hogy mindezt a székesegyház előtti lejtős területen ülve élvezhettük, a kellemesen meleg utcaköveken gubbasztva.
Buika után azonnal rázendített a máltai Tribali, akik tulajdonképpen annyi időt töltenek hazánkban, hogy lassan az állampolgárságot is kiérdemelnék. A csapat munkásságát nagyon nehéz lenne behatárolni, de ha felsoroljuk, hogy milyen hangszereket szólaltatnak meg fellépéseik alkalmával (szitár, didgeridoo, morchunga (doromb), harmonika, többféle ütős hangszer és akusztikus gitár, elektronikus gitár, no meg dob minden mennyiségben), akkor sejthetjük, hogy nem altató jellegű dalokról van szó. Mindehhez társul az autentikus külső megjelenés, ami önmagában is figyelemfelkeltő. Halálosan beleszerettünk! :)
Szombat esténk fő programja Natalie Imbruglia volt, akit közelről elnézve, mintha egyetlen évet sem öregedett volna mióta 1997-ben berobbant Torn című mai napig népszerű gigaslágerével. Pedig az sem ma volt. Nagyon kíváncsi voltam mennyire jön át élőben – ahogy azt menő zsűritagok szokták értékelésnél mondani – az a nyugodt, bájos személyiség, és persze a csilingelő hang, amit megszoktunk. Örömmel jelentem, Natalie nem okozott csalódást! Kedves volt, szép volt, visszafogott volt, és valóban csilingel a hangja. Ráadásul később fészbúk oldalán maga is elismerően nyilatkozott a fesztiválról, amiért jár a külön pacsi! Én gyakorlatilag végig énekeltem a bulit, és amit sose gondoltam volna, hogy mindezt a már említett előmelegített utcakövön hanyatt fekve produkálom, így fokozva a teljes felszabadultság érzést. Órákig tudtam volna még hallgatni, és nagyon-nagyon remélem, hogy lesz még olyan programszervező, aki lát fantáziát a hölgyben, mert szeretném még viszontlátni kis országunkban!
A zenei programok mellett muszáj néhány szót ejteni a fényekről is. Aki rendszeresen járja a nagyobb fesztiválokat, az biztosan találkozott már valamilyen fényjátékkal, hisz azon túl, hogy viszonylag egyszerű, de szép és monumentális alkotásokat lehet létrehozni, a színes kavalkád pozitív hatással van a hangulatunkra, és kihozza belőlünk gyermeki énünket. Viszont amikor a fél város színes fényárban úszik, és úgy sétálgatsz fel-alá az utcákon, hogy egy percre sem tudod levenni a szemed a házakra vetített figurákról, akkor azonnal törlődik minden korábbi csodálatosnak hitt élmény az emléktáradból, és konkrétan úgy érzed magad, mintha egy életre kelt meseországban bandukolnál. Hihetetlen, és igazából megfogalmazhatatlan élmény, amit legalább egyszer mindenkinek át kell élnie! És amikor már épp kezdenél visszatérni a való világba, akkor az utcaszínház fejed felett repkedő angyalkáinak köszönhetően végleg elveszted minden fajta realitásérzéked. A Theater Tol társulat Angyalok szíve című előadásánál minden 10 évnél idősebb néző újra gyereknek érezhette magát. A látványos produkcióban hullott ránk temérdek konfetti, szívecskés lufi, némi vízpermet, pihe-puha tollak, de pirotechnikai elemekből is volt részünk bőven. Én eleve nagy rajongója vagyok a különleges utcaszínházi vagy cirkuszi előadásoknak, de mindezt körülvéve a fényben úszó házakkal, hát, nem tudom kívánhat-e ennél tökéletesebb helyszínt magának egy társulat…
Gondolhatnánk, hogy ezt már tényleg nem lehet felülmúlni. Jelentem, alássan, lehet! Az idei pécsi programkavalkád nem véletlenül kapta a Zsolnay Fényfesztivál nevet, hiszen először a város történetében nemzetközi versenyt hirdettek a székesegyház épületének feldíszítésére. A “Zsolnay Light Art” fényfestő versenyre összesen 14 pályamű érkezett a világ minden tájáról, és szakmai zsűrin túl két napon keresztül a közönség is leadhatta szavazatát kedvencére. Az elkészült alkotásokat péntek és szombat este is megtekinthettük, és azt kell mondanom, hihetetlen képzelőerővel, és technikai felkészültséggel rendelkező csapatok neveztek. Mindkét alkalommal szájtátva figyeltük a kb. 3 perces alkotásokat, amiről muszáj volt videó formájában is megemlékeznem. Írhatnék én ide bármilyen fennkölt stílusú dicséretet, ez tipikusan az az eset, amikor minden szónál többet ér a látvány.
Bár számtalan élményben volt részem, amiről oldalakat írhatnék - még úgy is, hogy közben rengeteg programról maradtunk le -, egyetlen percig sem bántam meg, hogy az idén nem a jóval híresebb Volt fesztivált választottam kikapcsolódásnak, és már most biztosan állíthatom, hogy egy év múlva biztosan vissza fogok térni Pécs városába. A színes fények majd mutatják az utat! ;)
Szólj hozzá!