Budapest 2013. Dec. 12. (10:00)

GHYMES zenekar gyermek koncertje


GHYMES zenekar gyermek koncertje

GHYMES EGYÜTTES: A SZIKRASZEMŰ

„A magyar és kelet-európai népzenei gyökerekre épülő muzsikájuk kimagasló sikereket hozott koncertjeik látogatottságában, lemezeik eladásában, műfaji és művészi Megítélésükben egyaránt. A művészetben nincsenek garanciák, nincs garancia arra, kinek hány év gyakorlás elteltével mekkora és milyen sikere lesz, ha lesz egyáltalán, a befektetett munka visszafelé igazolódik. Csak visszafelé látszik a két évtizednyi kitartó munka eredménye – az a látásmód, mely párosulva tehetséggel és elhivatottsággal költővé érlelte a verskedvelőt, zeneszerzővé a táncházi muzsikust és előadóművésszé csiszolta az egykori pedagógiai főiskolásokat, és ami csak igazán keveseknek jut ki: meghozta a saját, mással össze nem téveszthető hangot, egy egyéni hangzást.

A saját hang, mely csak keveseknek jut ki, mely igazán az egyéniség jellemzője!, a saját hang, ami nyomon követhető tucatnál is több CD-jükön, a saját kortárs hang, mely kijelöli a további művészi utat. Ez az, amire mindig számíthat a közönség, ez az a bizonyosság, mely koncertjeikre elővételben eladja a jegyeket és ez az a művészi hitel, mely arany és platina lemezek sokaságát termeli. Ez az, mely az egyre bővülő Európában biztosan jelzi az eredetet, olyan valami, mint a legjobb valuta - csak magyar!“ (Malek Miklós)


 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Szerdán nyílik Tarján Zsófi kiállítása a Dantéban

Szerdán nyílik Tarján Zsófi kiállítása a Dantéban

Az esemény szerint a témák: popszakma, megáll az idő, repülés. A képeket meg lehet vásárolni és egy hónapig meg tudjátok nézni a helyszínen...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Ska Jam a Kobuciban – Ladánybene 27 lemezbemutatóval

A zenekar korai, ska korszakának ikonikus dalait még sosem rögzítették profi körülmények között, eljött ennek is az ideje: Menekülés címmel megjelent a Ladánybene 27 albuma. Május 9-én a Kobuci Kertben közel négy évtized után – több korabeli zenésztárs közreműködésével – élőben is újra hallhatók lesznek az egykori...

Bor, mámor, Kovacs – Jazzy fesztivál májusban

A felsorolás végződhetne úgy is, hogy MATT BIANCO vagy IZO FITZROY, de, bocs, nekünk a 2016-os szigetes fellépése óta KOVACS az isten(nő) :)
Új koncertek
Alpárfeszt
Alpárfeszt
Kiskunfélegyháza 
Majestic Sounds...
Majestic Sounds...
Majestic Sounds...
Majestic Sounds...
Majestic Sounds...
Majestic Sounds...
Majestic Sounds...