JERRY BERGONZI QUARTET (USA)

Jerry Bergonzi pályája a ’70-es évek végén a kor egyik legkeresettebb formációjában, Dave Brubeck zenekarában indult.  Habár az ekkorra már nagykorú Take5 klasszikust még előde, Paul Desmond szerezte, a világon legtöbbet el- és előadott melódiát Jerry Bergonzi is számtalanszor előcsalogatta hangszeréből. Sikerét, hírnevét azonban nem ennek, sokkal inkább a Coltrane-i hagyományt tiszteletben tartó, ám onnan előre lendülni is képes, saját útját kereső játékának köszönheti.

Bergonzi a ’80-as évek végén visszatért saját szülő- (és megannyi más világklasszis alma matereként is szolgáló) Boston városába, ahol saját neve alatt jelentette meg lemezeit. A korongokat a kontinensen kívül Európába is nagy sikerrel exportálta. Ekkoriban saját együtteseivel játszott: a Con Brio kvartettel, a Trio Gonzzal. Amikor Mike Brecker fiatal zongoristája, a mostanra világklasszissá lett Joey Calderazzo 1990-ben elkészítette első saját lemezét a Blue Note-nál, akkor Brecker és Branford Marsalis mellett Bergonzit hívta meg a fúvós szekcióba.

Bergonzi lendületes előadásmódja azonnal meggyőzte a Blue Note-ot is, így a következő évben már saját, „Standard Gonz” című lemezén dolgozhatott.  Ezzel együtt máig közel harminc lemezt készített. A legutóbbi épp tavaly, „By Any Other Name” címmel jelent meg, melyen a tengerentúli kritikusok által a „zenészek zenészének” is aposztrofált fúvós olyan sztenderdeket szólaltat meg, mint a „Giant Steps”, a „Bye Bye Blackbird”, vagy a „Joy Spring”. Intellektusban gazdag, ugyanakkor játékos, határokat feszegető gondolkodásmódjáról képet ad, hogy a  felsorolt dalok az albumon eredetileg „PG 2013”, Of A Feather” és „Sprung” néven futnak. Habár a nemzetközi kritikusok az albumot elsősorban „komoly jazzhallgatóknak” javasolják, a hazai közönségnek nem kell tartania végeláthatatlan szólóktól, hiszen a tenorszaxofonját ezernyi féleképpen megszólaltatni képes művész számos régebbi, könnyedebb szerzeménye közül is szemezget majd az esten.