Meghosszabbították A DAL jelentkezési határidejét

Meghosszabbították A DAL jelentkezési határidejét

November 30-ig meghosszabbítja A Dal 2020 pályázat jelentkezési határidejét a Duna Televízió.
 
Hagyomány, hagyomány! A Budapest Klezmer Band koncerttel kezdi az új évet

Hagyomány, hagyomány! A Budapest Klezmer Band mint mindig, koncerttel kezdi az új évet

"És hogyan tartjuk az egyensúlyt? Mi a titka? Egy szóval megmondhatom: a hagyomány!' – ez a sor a Hegedűs a háztetőn című előadásból való. Abból a musical-ből, amelyben Jávori Ferenc, a Budapest Klezmer Band vezetője és Dunai Tamás először dolgoztak együtt 1996-ban.
 
 
Kis-Duna Vízi Fesztivál

Lampionos csónakfelvonulás, vízparti utcabál: Kis-Duna Vízi Fesztivál

Augusztus 16-20. között több helyszínen vár kicsit és nagyot egyaránt Ráckevén a Kis-Duna Vízi Fesztivál. Izgalmas szabadidős programokkal, strandröplabdával, indiánkenu-versennyel, koncertekkel, lampionos csónakfelvonulással és vízparti utcabállal, tűzijátékkal, ünnepi István, a...
 
Fotó: Wasser Facebook

Lendületes zenék, Duna-parti hangulat – és sör

Már nem csak a Római partot érdemes becélozni, ha hangulatos esti programot keresünk, ugyanis az újpesti oldalon idén már három vendéglátói egység várja a szomjazókat. Ráadásul a Wasserban szerdánként menő dj-k pörgetik a korongokat.
 
Nagy öröm számunkra a fellépők között látni a híres-neves STUKKER zenekart, akiket már lassan évek óta nem láttunk...

Sub Bass Monster, Junkies, Group'n Swing: Vagabond Korzó – ingyenes dzsembori szombaton

Ahogy az elmúlt fél évtizedben mindig, június első szombatján rendezik meg Dunaharasztiban a Vagabond Korzó elnevezésű egynapos, ingyenes zenei dzsemborit.
 
Fotó: Ezer lámpás éjszakája

Ezer táncos és zenész, ezer lámpás – és némi rozé

Több mint hatvan pincészet roséi és más stílusú borai, valamint élesztős kenyerek és más finomságok mellett koncertek, ifjúsági és egyéb programok várják a 8. Rosalia Rosé és Pezsgő Liget látogatóit a Városligetben május 31. és június 2. között.
 
 
Zene, színház, képzőművészet, film, irodalom, urbanisztika, gasztronómia, gyerekprogramok és vízi-, vízparti sportok egyaránt helyet kapnak a három nap alatt.

Uszályról ad koncertet a Szabó Benedek és a Galaxisok: Dunapest Fesztivál több mint 100 programmal

A Dunapest nyárzáró hétvégéjén (2018. augusztus 31. – szeptember 2) .a főváros folyó menti helyszínein száznál is több művész és előadó programjai közül lehet válogatni majd.
 
Fotó: Yasmine Choi Facebook

Világhírű koreai fuvolista lép fel Budapesten

Először mutatkozik be a magyar közönségnek a dél-koreai származású Jasmine Choi. A fuvolaművészt néhány éve a világ tíz legjobbja közé választották.
 
Motorral érkeznek a Fekete Bárányok Vácra a hétvégén

Motorral érkeznek a Fekete Bárányok Vácra a hétvégén

Hetedik alkalommal rendezik meg a cseppet sem rövid nevű Dunakanyar Motoros Majális és Pünkösdi Családi Napokat Vácon, ahol a 3 nap alatt a motorok mellett a zene is főszerepet kap.
 
Dunai Regatta koncertekkel és zenei tehetségkutatóval

Dunai Regatta koncertekkel és zenei tehetségkutatóval

A tavalyi rekordot is meghaladó, több mint ezer nevezés érkezett 22 felsőoktatási intézményből, a Műegyetem rakparton május 5-én sorra kerülő Dunai Regatta V4 Races sport- és kulturális fesztivál versenyszámaira. A szervezők közel 30 ezer látogatóra számítanak a rendezvényen, ahol...
 
Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek