Fotó: nme.com

25 éve történt a rocktörténet egyik legrejtélyesebb esete

25 éve (pontosabban 1995. február 1-jén) tűnt el nyomtalanul a Manic Street Preachers gitárosa, Richey Edwards.
 
James Heatfield már jól van

James Hetfield már jól van

A Hammerworld érdeme, hogy egy nem kifejezetten zenei témájú tudósításban kiszúrta, hogy a Metallica frontembere az elvonó óta először jelent meg a nyilvánosság előtt.
 
 
Ne ott keresd idén az EFOTT-ot, ahol öt évig volt

Ne ott keresd idén az EFOTT-ot, ahol öt évig volt!

Nem kell térkép, GPS, csak egy iránytű: fél kilométerrel nyugatabbra, Sukoró irányába költözik a fesztivál. A 2020-as EFOTT-nak ismét a Velencei-tó északi partja ad otthont, csak éppen idén régi önmaga mellett lesz.
 
Fotó: DJ STEVE DUB/FB

A The Chemical Brothers friss Grammy-díjas producere Budapestre jön

Március 2-3. között a Budapest Music Centerben rendezik meg a dalszerzők nagy találkozását, a DEX Songwriting Expo-t.
 
A bakancsos korszakát idézi meg az EDDA Művek az Arénában

EDDA-retró az Arénában

Az EDDA Művek, 2020. március 7-én ismét beveszi a Papp László Budapest Sportarénát. Az este számos különlegessége mellett a közönség egy kisebb időutazás részese is lesz majd, mivel a zenekar az első 20 évének slágereit és a sokak által rajongott „bakancsos” korszakot is...
 
Fotó: www.iltalehti.fi

Ez a január eddig nem a zenészek hónapja – a Faith No More is elbúcsúzott Reed Mullintól

Ahogy azt a Shockmagazin is megírta – úgy tűnik, az ő tisztük a sokkoló hírek közlése –, 53 éves korában elhunyt Reed Mullin, a Corrosion Of Conformity dobosa.
 
 
Fotó: Connor Danylenko/Pexels

Grammy, Aerosmith, RHCP – botrány botrány hátán

Valami lehet a levegőben. Pár nappal a Grammy-átadás előtt sisteregnek a lapok a exfőnök által ledobott kommunikációs bombától (nem Norbi!), ezen a gálán lép fel az Aerosmith – díjat is kapnak, náluk is áll a bál, a RHCP gitárosa meg egy interjúban cinkeli a zenekart.
 
Celebek énekelnek őrült jelmezekben: jön a The Masked Singer show a tévébe

Ki rejtőzik a maszk mögött? Jön a The Masked Singer show a magyar tévébe

2020-ban egy különleges zenés showműsor érkezik az RTL Klubra – adta hírül a Sorozatwiki. A The Masked Singer 2019 elején debütált a FOX-on, jelenleg a másodszériája fut, februárban indul a harmadik szezonja.
 
Fotó: Harmed/FB

Legutóbb a Heaven Street Seven kapott ilyen elismerést – s ez 13 éve volt

A Eurosonic fesztiválon január 17-én, péntek este megrendezett gálán adták át a Music Moves Europe Talent Awards díjakat. Az elismerést nyolc kategóriában osztották ki, a rock-metal színtér díját a magyar Harmed zenekar kapta.
 
A Spotify külön oldalt indított zenerajongó háziállatoknak – és gazdáiknak

A Spotify külön oldalt indított zenerajongó háziállatoknak – és gazdáiknak

Azaloldalon meg kell adnunk, hogy a kutyánk, macskánk, hörcsögünk, madarunk vagy iguanánk mennyire nyitott, mennyire mozgékony és barátságos, majd a kérdőív és a saját hallgatási szokásaink alapján a Spotify generál is nekünk egy playlistet – írja a Kreatív.hu.
 
Négy magyar zenekar is ott lesz Európa legfontosabb showcase fesztiválján

Négy magyar zenekar is ott lesz Európa legfontosabb showcase fesztiválján

Négy magyar zenekar, a Bluebay Foxes, a Harmed, a Qualitons, valamint Devil's Trade képviseli Magyarországot a szerdán kezdődő Eurosonic Festivalon a hollandiai Groningenben január 18-ig.
 
Fotó: Szebelédi Zsolt/FB

10 év után dobos nélkül maradt a P. Mobil

A Hammer World értesülése szerint 10 év után távozik a P. Mobilból Szebelédi Zsolt dobos, utódját még nem nevezték meg.
 
Huss és pöcc!

Huss és pöcc!

Emlékeztek még arra, amikor a Szigeten létezett klasszikus zenei színpad? A legjobb műsor az volt, amikor bárki beállhatott vezényelni, és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni koncerthelyszín túlélésére szervezett pénzgyűjtő koncerten részt vegyenek. Két jó dolog is származott ebből, egyrészt a Bush Hall megmenekült és köszöni szépen, azóta is jól van,...

Egy kulturális merénylet igaz története

A My Way talán az egyetlen világsláger, amely ugyanazzal a dallammal egyszerre jelképezi az eleganciát és a teljes kulturális rombolást. Frank Sinatra előadásában az életút méltóságteljes összegzése, Sid Vicious kezében viszont a punkmozgalom egyik legtökéletesebb kulturális merénylete lett. A két felvétel között alig tíz év...
Új koncertek