Hangosan énekelnek: egyveleggel köszönti Kovács Katit a Fonogram Respect Team

Az eredetileg színpadra tervezett közös zenélés résztvevői úgy gondolták, hogy a megfelelő tiszteletnyilvánítás nem maradhat el, ezért most egy videóban szólaltatják meg a művésznő meghatározó dalait abból az alkalomból, hogy idén Kovács Kati kapta a Fonogram-életműdíjat.

Hangosan énekelnek: egyveleggel köszönti Kovács Katit a Fonogram Respect Team
Szeged 300

Szeged 300 – fényfestéssel és koncertekkel

Október 12-én Szeged belvárosában ingyenes koncertekkel ünnepli a város, hogy 300 éve kapta vissza királyi városi rangját. Fellép többek közt az LGT Zenevonat, a Belmondo, a Gypo Circus és a Fool Moon is.
 
fotó: YouTube

A közönség mégis ragaszkodik a metálhoz A Dal-ban

Működő applikációs szavazás, alacsony közönségpontok, elrontott versenyprodukciók, és büntető ráadás a Novák Péter-Kardos-Horváth János duótól; ez a tegnap esti első elődöntő summázott verziója.
 
 
Fotó: AWS Facebook

Másodszor is a metál lett a befutó A Dalban

Újabb hat produkció jutott be tegnap este A Dal 2018 elődöntőjébe, ahol nem kis meglepetésre ismét a metál zene vitte a prímet, míg a zsűri részéről ezúttal is érkezett néhány kritikus megjegyzés.
 
’Sweet Home' Special by Random Trip

’Sweet Home' Special by Random Trip

Pörögnek mostanában a jótékonysági bulik, és szerencsére egyre több hazai sztár gondolja úgy, hogy érdemes a nevét, és egyéb képességeit adnia egy-egy ilyen rendezvényhez. Ezúttal az egyik legaktívabb szervezet, a Budapest Bike Maffia 'Sweet Home' projektjére gyűjtenek a méltán...
 
Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek