Másodszor is a metál lett a befutó A Dalban

2018/01/28  ·   Általános   ·  Labancz Andrea

Újabb hat produkció jutott be tegnap este A Dal 2018 elődöntőjébe, ahol nem kis meglepetésre ismét a metál zene vitte a prímet, míg a zsűri részéről ezúttal is érkezett néhány kritikus megjegyzés.

Fotó: AWS Facebook

Kettőből kettő eddig a mérleg metál fronton, és még van egy válogató. Úgy tűnik, idén a keményebb műfaj iránt rajongók tartalékoltak a telefonjukon arra a 20 db sms-re, ami egy számról összesen elküldhető az adott versenynapon, hisz a Leander Kills nyomdokaiba lépve az AWS is egy könnyed hörgéssel lökte tovább magát az elődöntőbe.

Habár a mobil applikációval ezen az estén már meg sem próbálkoztak az illetékesek, a nézők kedvét nem sikerült elvenni a szavazástól. Ellentétben az első elődöntővel, itt egész szépen összecsiszolódtak a zsűri pontszámai a telefonon értékelő emberek akaratával. És bár a négy itész részéről ismét érkezett néhány jól irányzott vélemény, azt kell mondanom, ezúttal jogosan szóltak fel (vagy le) egy-két produkciót.

A végeredményt tekintve 45 ponttal jutott tovább az AWS, és szintén 45 pontot kapott a mindenkit lenyűgöző (engem is) Dánielfy Gergely. 43-43 ponttal gazdagodott a harmonikás Szabó Ádám vezette yesyes és a mindig jókedvet hozó Heincz Gábor BIGA, míg 39 pontjával biztos továbbjutó lett az idén 10 éves pályafutását ünneplő Odett. A közönség pedig hatodikként a Punnany Massifra emlékeztető SativuSnak szavazott bizalmat.

A szuperprodukcióban tegnap este Karácsony James és a Margaret Island együtt sóhajtozta, hogy Valaki mondja meg.

A Dal 2018, Eurovízió, AWS, SativuS, Odett, Yesyes, Dánielfy Gergely, Heincz Gábor BIGA

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek