Hangosan énekelnek: egyveleggel köszönti Kovács Katit a Fonogram Respect Team

2020/06/06  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Az eredetileg színpadra tervezett közös zenélés résztvevői úgy gondolták, hogy a megfelelő tiszteletnyilvánítás nem maradhat el, ezért most egy videóban szólaltatják meg a művésznő meghatározó dalait abból az alkalomból, hogy idén Kovács Kati kapta a Fonogram-életműdíjat.

Hangosan énekelnek: egyveleggel köszönti Kovács Katit a Fonogram Respect Team

Öt felejthetetlen Kovács Kati-sláger csendül fel az egyvelegben Ember Márk, Heincz Gábor "Biga", Kontor Tamás és Szolnoki Péter előadásában, Binder Norbert zongoristával kiegészülve. A "nemek fordított arányát" hivatott helyrebillenteni a rockercsajokból álló HolyChicks zenekar (Hunyadkürti Éva, Lahucsky Kriszti, Seprényi Fanni, Tiszai Vivien), akik elementáris erővel kísérik a fiúkat.

Az egyvelegben elhangzó dalok:

Rock And Roller" (szerző: Presser Gábor,1974)

Add már, Uram, az esőt (zeneszerző: Koncz Tibor, szövegíró: Szenes Iván,1972)

Úgy szeretném meghálálni (zeneszerző: Gábor S. Pál, szövegíró: Szenes Iván,1979)

Nem leszek a játékszered (zeneszerző: Gyulai Gaál János, szövegíró: Hajnal István,1966)

Hangszerelés, zenei rendező, hangmérnök: Kontor Tamás
Videóvágás: Kontor Tamás
Supervisor: Dorozsmai Péter

A zenészek megmutatták az elkészült videót Kovács Katinak, akinek annyira tetszett saját dalainak 2020-as újragodolása, hogy a közel ötperces slágermix végén ő is feltűnik néhány másodpercre :)

 

Fonogram

 

Kovács Kati, Fonogram-életműdíj, Ember Márk, Heincz Gábor

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek