Szülinapi buli a 75 éves Hoboval az Arénában
Földes László Hobo idén ünnepli 75. születésnapját. A jeles jubileum kapcsán országos és erdélyi turnéra indul, amely 2020. március 20-án, a debreceni Lovardában kezdődik. A turné utolsó állomása 2020. december 28-án, a Papp László Budapest Sportarénában lesz, ahol vendékkel,...Szedernek most tényleg sikerült - új videó és farsangi koncert az énekesnőtől
Bátran lépek című lemeze megjelenése óta Szeder nemcsak tematikus koncerteket tart, hanem egy négyrészes klipsorozattal is felvázolja azt az utat, ami az albumon a dalokban megjelenik. A Pirkadat arról az állapotról szól, amikor egy új kezdet elején az ember realizálja: ez most tényleg...Jól ismert slágerek és vadonatúj dalok a New Level Empire megjelenő albumán
Megtörténünk címen jelenik meg hamarosan a harmadik New Level Empire album, amelynek bemutató koncertjét március 21-én tartja a zenekar az Instantban.Támadnak a hazai előadók a Volton! - Új nevek, és három színpadnyi beosztás érkezett
Szépen alakul a Volt programtáblája, hisz a most bejelentett temérdek hazai előadóval, és persze a korábban közzé tett külföldi sztárokkal együtt immáron három színpad beosztása is elérhető a fesztivál hivatalos honlapján.A Tavaszi Fesztiválon mutatja be vadi új albumát a Belau
Az ország egyik legkeresettebb exportzenekara most egy instrumentális dallal jelentkezik, amely egy karibi szigeten született meg. A formáció nemrég zárta európai turnéját, tavasszal pedig új lemezt ad ki „Colourwave” címmel, amelyet április 18-án mutat be Budapesten, az A38 Hajón.Így készül Rúzsa Magdi az arénás dupla koncertre
Az énekesnő a Tények Plusznak sok mindenről beszélt, kivételesen a magánéletéről is, a mi figyelmünket azonban az a rész vívta ki, amelyben a felkészülésről beszél.A Csendes-óceán partjáig vezet el új videójában a Képzelt Város
Megérkezett a Képzelt Város új klipje a február 14-én érkező ötödik nagylemezükről. A Stolen Land videója ezúttal a Csendes-óceánig vezet el bennünket. A zenekar lemezbemutató koncertje az albumpremier másnapján, az A38 Hajón lesz.Intergalaktikus hármas metál-csata a Barba Negrában
Már csupán egy három napot kell várni február 7-ig, amikor az Angus McFife és Zargothrax intergalaktikus csatáját epikus űr-fantasy metalba foglaló GLORYHAMMER a NEKROGOBLIKON goblinjaival és a WIND ROSE törpjeivel szövetkezve foglalják el a Barba Negra színpadát. Bármit is jelentsen ez. :)Télzáró pogány ünnepély folkmetállal a Dürer Kertben
Február 16-án visszatér Budapestre a méltán népszerű Kalevala Oroszországból, és három kontinensről hoz magával különleges vendégeket. A népies vonal mellett ezúttal a sötétebb atmoszférájú pogány metalé lesz a főszerep a Dürer Kert kistermében.Folkaréna – az ország legnagyobb táncháza márciusban
Az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár idén 39. alkalommal várja a népművészet és a hungarikumok szerelmeseit. Március 22-én a folkszakma színe-java képviselteti magát a Budapest Sportarénában.Idén pünkösdkor bondorodik a fesztivál: utcaszínházak és koncertek Kapolcson
Kapolcs legújabb fesztiválja, a Bondoró Utcaszínház Fesztivál egyelőre még újdonságnak számít a hazai fesztiválpalettán. A fesztivál idén a pünkösdi hosszú hétvégén kerül megrendezésre több mint tíz külföldi fellépővel, különleges utcaszínházi attrakciókkal és vásári...Az amerikai modern rock nagykövetei budapestre érkeznek
2020. március 8-án először lép fel Magyarországon az X Ambassadors – a 2019 nyarán érkezett Orion nagylemez dalai mellé egy egészen friss anyagot is kapnak majd a rajongók az amerikai modern rock csapattól.









































