Ez a zene nem energiával tölti meg az arénát, hanem hangulattal

Vannak lemezek, amelyek nem egyszerűen „régi albumok”, hanem olyan művek, amelyeket az idő nem meghalad, hanem rétegenként rakódik rájuk. Loreena McKennitt The Mask and Mirror című albuma pontosan ilyen. Harminc évvel a megjelenése után sem nosztalgia tárgya, sőt, talán most aktuálisabb, mint 1994-ben volt...

Ez a zene nem energiával tölti meg az arénát, hanem hangulattal
Az első nő, aki kétszer is megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált

Az énekesnő, aki kétszer is megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált

Nem tudjuk, hogy a címnek van-e jelentősége, ugyanis évek óta távol maradunk az Eurovíziótól, s lassan felnő egy generáció, akiknek fogalmuk sem lesz, mi az. De azért szerintünk szép siker :) Loreen kb. egy év múlva, 2025. március 2-án az Akvárium Klub NagyHalljában énekli el majd...
 
Fotó: Green Stage Production

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az...
 
 
A kelták ősi titkai az Arénában – ilyen volt Loreena McKennitt koncertje

A kelták ősi titkai az Arénában – ilyen volt Loreena McKennitt koncertje

Loreena a kelták ősi titkait hozta el nekünk a hangjával. Elvarázsolt mindenkit. Felemelő élményt nyújtott.
 
10 érdekesség Loreena McKennitt életéből

10 érdekesség Loreena McKennitt életéből

Loreena McKennitt Lost Souls elnevezésű turnéja során 24 koncertet fog adni nyolc országban, 2019. március 29-én érkezik a Papp László Budapest Sportarénába.
 
Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek