10 érdekesség Loreena McKennitt életéből

2019/03/17  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Loreena McKennitt Lost Souls elnevezésű turnéja során 24 koncertet fog adni nyolc országban, 2019. március 29-én érkezik a Papp László Budapest Sportarénába.

10 érdekesség Loreena McKennitt életéből

1. Loreena McKennitt eklektikus kelta-pop-világzenét játszik. Mostani turnéján Brian Hughes gitáron, arab lanton (údon), és kelta buzukin, Caroline Lavelle csellón, Hugh Marsh hegedűn, Dudley Philips nagybőgőn és Robert Brian ütős hangszereken fogja kísérni.

2. A szélesebb közönség úgy ismerhette meg 1993-ban, hogy európai turnéja során Mike Oldfield előzenekaraként játszott.

3. „Bonny Portmore” című feldolgozása bekerült a „Hegylakó 3” című játékfilmbe.

4. 1998-ban vőlegénye, Ronald Rees, illetve testvére és egy jó barátjuk vízbe fulladt egy csónakázás során. McKennitt ezután már csak ritkán lépett fel, és csak 2006-ban adott ki új stúdiólemez.

5. 2004 júliusában Adrienne Clarkson, Kanada kormányzója az ország legtekintélyesebb civil kitüntetését, a Kanada Rendet ítélte oda neki. Azért pont Kanada, mert az énekesnő  ír és skót szülők gyermekeként született a manitobai Mordenben, Kanadában.

6. A jogtörténetbe is beírta magát: korábbi barátja és alkalmazottja, Niema Ash kiadott egy könyvet, amelyben megszellőztette barátságuk intim részleteit is. McKennitt beperelte. A brit bíróságok véleménye szerint valóban visszaélés történt McKennitt bizalmával és személyes közléseivel. Az eset fontos precedenst teremtett a brit jogban a hírességek magánéletét illetően. 

7. 2006 szeptemberében McKennitt koncertet adott a granadai Alhambrában. A különös hangulatú előadás 3 lemezes DVD/CD kiadásban is megjelent, „Nights from the Alhambra” címmel.

8. 2008-ban új dalt szerzett, a Disney által forgalmazott Tinker Bell című film betétdalát: „To The Fairies They Draw Near”. A filmkészítőket annyira lenyűgözte az énekesnő, hogy megkérték, legyen a film narrátora is egyben.

9. Mielőtt McKennitt belefog a zeneszerzésbe, komoly kutatást végez egy adott tárgyban, mely aztán a leendő album alapötlete lesz. Az Elemental és a Paralell Dreams előtt például Írországba utazott, hogy ötleteket gyűjtsön az ország történelméből, folklórjából, földrajzából és kultúrájából.

10. A többszörös díjnyertes kanadai énekesnő-dalszerző és zenész 2006 óta írt eredeti dalait tartalmazó legutóbbi lemezét a múlt hónapban adta ki. A ‘Lost Souls’című turné ősszel kezdődik Brazíliában, melyet további fellépések követnek Argentínában, Chilében, majd Európában is. Az albumot magát 2018. május 11-én adta ki, melyet a kritikusok is nagy elismeréssel fogadtak.

 

Loreena McKennitt, világzene, turné, Papp László Budapest Sportaréna

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek