A Milli Vanilli-sztori, avagy kit érdekel a teljes történet?
"1990-ben a Milli Vanillit törölték – és senkit sem érdekelt a teljes igazság." Ezzel a címmel jelent meg cikk a Huffposton. Valami rémlik a történetből, nektek is? Most a szerző, Candice Frederick segítségével felelevenítjük a könnyűzene történetének egyik kínos epizódját, és...Születésnapi koncertből emlékkoncert: Éri Péter emlékére zenélnek gyermekei és a Muzsikás
Sajnos, nem példa nélküli az eset: mire elérkezett Török Ádám életmű-koncertjének a napja, addigra maga a zenész nem vehetett részt rajta. Éri Péter november 11-én lett volna 70 éves. A Muzsikás előre meghirdetett Fonó-béli koncertjét így az ő emlékének ajánlja. Az együttes...Bagossy Brohers Company #ünnep: karácsonyi album koncerttel
A Bagossy Brothers Company úgy tűnik igencsak kihozza a maximumot az idei évből. A tizedik születésnapi MVM Dome koncert után a Budapest Parkot is megtöltötték (ismét), valamint megjelent az Angyalok a Parkolóban című nagylemezük. Azonban nincs megállás a zenekar háza táján hiszen...CSINIBABA – kétszer és másodszor
1959-ben énekelte először Vámosi János Bágya András és G Dénes György dalát – azóta mások is felvették a repertoárjukba, de rakétaként ívelt fel a népszerűsége, amikor 1997-ben bemutatták Tímár Péter azonos című filmjét, amelyben természetesen a dal is szerepelt. Azóta...Katona Klári velünk van: írások, hangoscikkek, podcastok formájában
Mint az már évek óta nem titok, Katona Klári felhagyott a koncertezéssel, helyette azonban folyamatosan keresi, miben adhatna önmagából még többet mindazoknak, akiket érdekel a munkássága. Ennek jegyében írta a Kész szavak, majd a Közelség című könyveket és szervezett azonos címmel...Fiatal zenekarok jelentkezését várja a Carson Coma
Fennállásának ötödik évét ünneplő zenekar meghirdeti támogatói programját, az "I. Carson Coma Palántaprogramot", amelyben egy kezdő zenekar számára ajánlja fel egy nagylemeznyi hangfelvétel ingyenes elkészítését.Momiji kotóval a szegedi füvészkertben
A hagyományos japán ünnep, a momiji alkalmából várják a látogatókat a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjébe szombaton.FEELING GOOD a Momkultban
A női lélek sokszínűségét mutatja be Perczel-Kováts Orsolya vendégzenészek segítségével a MOM Kulturális Központ színpadán november 21-én.Green Day – Az amerikai idiótát most az amerikai álom nyírja ki
Az ikonikus rockbanda ikonikus slágereinek producerével tér vissza: 2024. január 19-én jelenik meg a Green Day 14., 'Saviors' címet viselő albuma.Rhoda Scott, a Hammond királynője újra Budapestre érkezik
A „Masters & Pieces” koncert keretében olyan négy élő legenda lép színpadra, mint Rhoda Scott, a Hammond-orgona királynője, Roby Lakatos, az "unortodox” cigány fúziós zene" atyja, Lisztes Jenő a cimbalom csodálatos művésze és Marian Mexicanu, a harmonika császára.Ezek ma a legjobb hazai klipek – versenyben Azahriah, Dzsúdló, a Carson Coma és nagyon sokan mások
Összeállt a 7. Magyar Klipszemle Versenyprogramja. Az ember nem is gondolná, hogy ennyi videó készült az előző szemle óta eltelt évben... Stíluskavalkád mind vizuális, mind zenei tekintetben!A Koncert.hu ajánlja: Bill Frisell koncertje Veszprémben
Ahogy arról már hírt adtunk, négy napon át csaknem harminc koncert, világsztárok, köztük Erik Truffaz, Bill Frisell, Manu Katché és Jojo Mayer fellépése várja a műfaj iránt érdeklődőket november 16-tól 19-ig tartó a Veszprém Jazz Fesztiválon.








































