Hol is kezdjük a bemutatását, ha egyáltalán be kell – a szakmának biztosan nem. A gitárosból (Southern Special, FreshFabrik, Laár András) lett többszörös díjnyertes zeneszerző, hangmérnök-producer – életkort és stílust tekintve – a szakma legkülönbözőbb képviselőivel került már munka- és/vagy baráti kapcsolatba. Filmsorozatok és tévéfilmek zenéjének megalkotásával hangutómunkájával is foglalkozik. Olyan filmzenék fűződnek a nevéhez, mint az „Amiről a fák suttognak” Simó Tamással, a Rákóczi-film, az Ajtó (Szabó István), s olyan színi előadások sound designere, zeneszerzője, mint az Ádám almái, az Egyasszony, a Művészet vagy a Gézagyerek.
Nem csak a kulisszák mögött tevékenykedik: a Vígszínház Toldi című előadásában perkázik egy évtizede – ő szerezte a zenéjét is. Az előadás 10 éve telt házzal megy (partnerei Csőre Gábor és Galántai Zsolt). Jelenleg egy januárban adásba kerülő nagy napi tévésorozat zenei szerkesztője – supervisora. Mindezeken felül, kívül, mellett Magyarország első és egyetlen hivatalos AVID ProTools oktatója (ez egy zeneszerkesztő progi). Valamint zenekarban is játszik. Így talán már érthető, hogy novemberhez képest miért csak most sikerült szót váltanunk vele.
Amit most csinálsz éppen, a tévésorozatos, mit jelent valójában?
Nem zenét írok hozzá, hanem azt kell eldöntenem, hol milyen zene legyen. Gyakorlatilag „felzenéled” az egész epizódot, ami nem konkrétan zenélést jelent, hanem azt, hogy a nagy külföldi zenekiadók által fenntartott zenekönyvtárakból kikeresem a megfelelő darabokat. Mindemellett a folyamat teljes adminisztrációja is az én feladatom, többek között – van rajtam vagy négy sapka... Jogtiszta kell legyen, jó helyen kell lennie, jól kell megszólalnia. S mindezt epizódról epizódra a filmkockákhoz kell igazítani.
Ezzel egy évig ellennénk éjjel-nappal... Neked mi fér még bele az idődbe?
Dolby Atmos mixeket készítek Magyarországra és külföldre. Úgy alakult, hogy itthon én lettem az első hivatalos, Dolby által kiképzett Dolby Atmos hangmérnök.
Úgy érzem a hangsúlyaidból, hogy ez valami rettentő nagy dolog...
Hangmérnökként és zenészként is úgy érzem, hogy egy óriási paradigmaváltás előtt állunk, olyan kábé, mint anno a mono/sztereó váltás volt. Tudod, a forradalom, amikor egyszer csak két helyről jött a hang... Most pedig az történik, hogy akár 64 hangforrásból is tud jönni, olyan, mintha ott ülnél a stúdióban a zenészekkel. Elképesztő zenei élmény. Sokkal részletesebben szól a zene, és ez teljesen elképesztő. Már nem csak a mozikba és a zenestúdiókba, hanem a kocsikba és a lakásokba is beszivárog ez a technológia. Én például ebben hallgatok itthon mindent. Nagyon nagy élmény, zeneileg is, szakmailag is.
Hogy állunk ezzel a technológiával itthon?
A világsztárok már eleve így írják a zenéiket, ami rettentően inspiráló. Nálunk még csak most kezdenek ébredezni az előadók. Az első magyarországi hivatalos „Atmos-szám” BÖBE broken wïngs című dala, de készült DA-mix az Analog Balaton három dalából is. Magyar zenetörténelmi kilométerkő volt az első magyarországi Dolby Atmos hivatalos felvétel a hangmérnök-legenda Matók Istvánnal – vele raktuk össze az ország első DA hangstúdióját. Csak mondom: olyan felvételeket, mixeket csinál a Pista, hogy Amerikában is ódákat zengenek róla... De az is hatalmas ugrás előre, hogy élőben játszik a zenekar, s ezzel a technikával egyből keverik és veszik fel az anyagot. így készült például Juhász Gábor jazzgitáros legújabb lemeze.
(A DA-ról sodróan lelkesen és sokkal többet és beszélt Béla, mint leírtuk, de igyekeztünk Veszprém felé kanyarítani a beszélgetés fonalát. Akit jobban érdekel ez az egész, kattintson ide.)
Van olyan szerinted, hogy „jazzgitáros”? Vagy funky- vagy rock- vagy bármilyen... Nem „csak” gitárosok léteznek?
Még annak is, aki majdnem minden műfajban igen magas szinten űzi a zenét, van egy kiválasztott műfaja. Egy magasan képzett zenész persze egy heavy metál- és akár egy jazzkoncerten is megállja a helyét. A saját műfaját inkább az határozza meg, hogy miben alkot, ha szerző az illető. Juhász Gabi szerintem bármit el tudna játszani a világon, de ő a jazz-ben alkot. Talán a rock és a jazz az, amelyben a gitárosok nem feltétlenül tudnának helyet cserélni, de van egy magas szint, amelyen túl már mindenki otthonosan mozog a műfajokban. Egy szint felett – és ezt a lécet nagyon magasra képzeld – nincsenek műfaji korlátok. Én például a napom nagy százalékában jazzt hallgatok – de nem azt játszom, mert nem tudok... Persze, ismerek jazz zenészeket, de még a gitárjukat sem vihetném... Amúgy most éppen jazz-zenészekkel játszom egy zenekarban.
Van kedvenc jazz zenészed?
Bill Frisellt nagyon szeretem, teljesen sajátos világa van. 25 éve figyelem a munkásságát. Pat Methenyt is nagyon bírom, de a jazz-ben abszolút Jaco Pastorius-fan vagyok, illetve, a már említett Juhász Gábor is abszolút favorit nálam – nagyon nagy hatással van rám a tudása, a zenei mélységei – világszínvonal, amit képvisel. Meg a Borlai Gergő, naná. Ugye, milyen jó, hogy magyar neveket tudok sorolni? Ja, és persze Miles Davis minden mennyiségben. Herbie Hancock, Cory Henry – mindent szeretek.
Bill Frisellt nemrég színpadon is láttad...
Igen, november 16-án, Veszprémben. Kiemelkedő élmény volt. Már eleve az is jól jött ki, hogy egy épületen belül voltak a koncertek, a kifejezetten impozáns Hangvilla nevezetű helyen, ami tényleg minden igényt kielégít: maga a veszprémi Müpa, persze a méreteiben más, de tökéletesen szólt minden. Hála a szervezésnek, igyekeztek ügyelni arra, hogy ne csússzanak egymásra a koncertek: ha nem voltak fedésben, bevárták a végét. Amúgy meg nagyon kedves volt mindenki és a koncertek nagyon jól szóltak. Ráadásul egy csomó budapesti jazzimádó haverommal összefutottam, olyanokkal is, akik Frisell minden koncertjén ott vannak, amit a környéken rendeznek. Meg azon túl is. Ahogy már elmondtam, három szempontból is nagyra tartom a munkásságát: gitárosként a soundok, amiket használ, hangszerelőként a megközelítései, zeneszerzőként pedig a sokoldalúsága nyűgöz le.
Koncerten egyébként Frisell nagyon introvertált forma, nem nagyon kommunikál a közönséggel, cserébe a trió elképesztő egymásra hangolódással és finom dinamikákkal játszott. Nem túlzok: a legmagasabb szintű amerikai jazzt játszották. Frisellnek vannak korszakai, hiszen foglalkozott pl. az amerikai folkzenével, csinált Beatles-feldolgozásokat, utána jöttek az elszállósabb, fúziósabb lemezei, a koncerten megérzésem szerint a frissebb zenéiből játszott... Elképesztő muzsikálás volt – tökéletes hangosítással. Nem is tudom, mikor éreztem magam ennyire jól. Minőségi volt a helyszín, a szervezés, a hangzás – és természetesen a fellépők is.
Manu Katché – Peter Gabriel és Sting kedvenc dobosa – például sokkal többet beszélgetett a közönséggel, s mivel énekest nem hoztak, amikor szükség volt rá, akkor kivetítették, és a zenekar élőben kísérte... Kicsit popos volt a feeling néha, de briliánsan játszottak, briliánsan szólt, de a Frisell után kicsit könnyedebbnek találtam. Bujdosó János kvartettje pedig tökéletesen illeszkedik a külföldi sztárfellépők sorába – élménygazdag kiváló muzsika volt.(Ha valaki szeretné meghallgatni őket, „Sorry but, yes” címmel Bujdosó János-lemezbemutató lesz a Gödörben szombaton – fúvósokkal. aszerk.)
Mennyire vagy kritikus a koncertek hangzásával kapcsolatban – mint néző?
Nagy hangerőbe nem nagyon „keveredek”, mert akkor két napig lőttek a melónak, ahol fél decibeleket is meg kell hallani. Nagyban befolyásol az élményérzetemet, hogy szól egy koncert, de mivel én is zenélek élőben, nem várom el azt, hogy minden koncert cédéminőségben szóljon. Ki tudom kapcsolni ezt az elvárást. Ha egy bizonyos pontnál jobban szól, akkor nekem már OK. Egy koncert során engem az együtt muzsikálás élménye érdekel. Ha nincs meg a live-varázs, nem érdekel, mert meg tudom hallgatni otthon, lemezen. De ha megvan a plusz, akkor el tudok tekinteni a tökéletes hangzástól.
Sokan ódzkodnak a jazz-től mint műfajtól és a jazz koncertektől is...
Nézd, amíg például egy Rammstein-koncert viszonylag kötött, felépített, addig egy jazzkoncerten a váratlan pillanatok élménye a lehengerlő: bizonyos részek, tán egész dalok meg vannak írva, de jócskán találhatók benne improvizatív elemek, és lenyűgöző, amikor a zenészek egymásra maximálisan koncentrálva, de mégis szólózva adogatják oda-vissza a stafétát koncert közben. Az is élvezetes, amikor egy-egy ilyen szakasz végén visszatérnek a témához. Egy játék az egész – hatalmas zenei tudásra épülő játék. Nyilván haladni kell az élőzenével a mozi után, de az élőzene mágiája azért nem azonos a show-val. Az ökölvívás az pont ilyen: ha tudod mit kell nézni, felismered a géniuszokat...
Téged mikor lehet legközelebb hallani élőben játszani?
A Kiss Llaci+4 elnevezésű formációval (róluk itt írtunk) zenélünk kétszer is januárban: 2-án a Dürer Kert nagytermében leszünk az Európa Kiadó vendégei, a saját klubestünk pedig 17-én lesz a Mixát Stage-en, ahol szokás szerint nem csak EK darabokat veszünk majd elő a ’80-as évekből, hanem a 2022-ben megjelent Vagy Sehol című albumunkról is játszunk majd. Nekünk is lesz vendégünk, ahogy az már hagyománnyá vált az elmúlt majdnem egy évben: ezúttal korunk egyik legzseniálisabb nyelvművésze, Parti Nagy Lajos tart majd felolvasást a zenei blokkok között. Jöttök?
Mi ott leszünk. Valamelyiken... Vagy mindegyiken? :)
Veszprém Jazz Fesztivál, Bill Friser, Barabás Béla, Dolby Atmos
Szólj hozzá!