Csak egy tánc volt – de százerek ragadtak tollat annak idején Szécsi Pál miatt

2023/12/16  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Az egykori Népstadiont, azaz a Puskás Ferenc Arénát manapság két esemény tuti, hogy púposra tudja tölteni: ha Szoboszlaiék itt játsszák mondjuk az EB selejtezőt, illetve, ha Azahriah hirdet ide koncertet, akár hármat is egymás után... De vajon ki lett volna képes ilyen teljesítményre a Táncdalfesztivál nagy korosztályából?

Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán (1972.)

Szécsi Pál biztosan.

Sokak szerint „minden idők legnépszerűbb magyar könnyűzenei előadója” volt. Dalait milliók hallgatták, az 1967-es Táncdalfesztiválon a közönség repítette a dobogóra, innen szinte megállíthatatlan volt népszerűségének szárnyalása. A Táncdalfesztivál amúgy is a legnézettebb műsor volt a 60-as években, mintegy hárommillió nézőt ültetett a tévé elé egy-egy adás. Beszédes szám az is, hogy például a '67-es fesztiválon, ahol Szécsi Pál énekelte magát a közönség szívébe, majd’ 650.000 levél (!) érkezett a műsor szerkesztőségébe, szavazatként egy-egy előadóra. Óriási szám – és ez nem a fotelből elindított sms volt, hanem minden egyes szavazattal elbattyogott a rajongó a postára, hogy feladja voksát kedvenc énekesére. Szécsi Pál többszázezer szavazatot kaphatott, hisz’ közönségszavazattal került a legjobbak közé. A dalversenyben a "Csak egy tánc volt" című számért a Vadas Tamás és Varga Kálmán alkotta szerzőpáros vehette át az ezüst érmet. (Szécsi Pál másik dala az "Édes öregem" volt.)

Sajnos csak ilyen minőségben találtuk meg a felvételt – bár van egy MI által feljavított verzió, de szerintünk az szörnyű... :) Aki többet akar tudni az 1967-es táncdalversenyről, itt biztos talál még infót.

De a kor sztárjai nem csak a mikrofon mögött állva voltak rendkívül népszerűek. Az évenként megrendezett színészek-újságírók focirangadón, az azóta feledésbe merült SZÚR-on népstadionnyi tömeg gyűlt össze, és a színész csapatban erős volt a korabeli táncdalénekesek jelenléte. 1974. év elején még arról cikkeztek például, hogy a Koós-Aradszky-Szécsi csatársorral állnak ki az újságírók ellen. Ma már tudjuk, hogy ez nem történhetett meg, Szécsi öngyilkossága miatt.

Az tehát biztos, hogy Szécsi és a művészcsapat 70.000 embert tudott összetrombitálni a Népstadionba egy focimeccsre.

De vajon Szécsi Pál egymaga megtöltött volna-e egy Arénát a dalaival?

„Persze, ezt már sosem tudjuk meg. De ki más lett volna képes több tízezer rajongót vonzani, ha nem ő... Többmillió rajongója volt az országban és imádták a nők”  – mondta Miller Zoltán.

2024. március 10-én, Szécsi Pál születésének 80. évfordulója alkalmából a Budapest Arénában csendülnek majd fel az énekes legismertebb dalai Miller Zoltán, Nagy Sándor, Pál Dénes és Serbán Attila előadásában.

Szerintük Szécsi akkora sztár volt saját korában, hogy komoly tömegeket tudott volna megszólítani egy-egy nagykoncerten.

Nagy Sándor szerint ráadásul Szécsi anélkül volt hatalmas sztár itthon, hogy ezen menedzserek sora dolgozott volna: egyszerűen csak megjelent, és énekelt...

Serbán Attilának a nagymamája mutatta meg a Szécsi dalokat.

„Olyan lelkesedéssel beszélt a nagyi Szécsi Pálról, hogy nem volt kérdés számomra, hogy ő volt a kor legnagyobb énekese."

"Ha ma élne, azzal a visszahúzódó, befele forduló attitűddel nehezebben tudna érvényesülni, de ha lett volna alkalma az ő korában nagykoncertet adni, biztos megtöltötte volna - akár többször is - a Népstadiont” – tette hozzá Pál Dénes.

Szécsi Pál nyomasztó lelki teherrel és feldolgozhatatlan élményekkel futott neki az életnek, s az a nagyjából egy évtized, amellyel örökre beírta magát a magyar könnyűzene történetébe sem volt mentes a tragédiáktól és a hullámvölgyektől. De micsoda dalokat kaptunk tőle! Ezeket hallhatjuk majd újra március 10-én az Arénában. S annak, aki azt mondja, senki más nem tudja úgy elénekelni a Szécsi Pál-dalokat, mint ő maga, azt üzenjük: igaza van. Miller Zoltán, Nagy Sándor, Pál Dénes és Serbán Attila úgy fogják előadni ezeket, mint Miller Zoltán, Nagy Sándor, Pál Dénes és Serbán Attila. Szécsi Pál ezen az estén a dalaiban él tovább, őt ünneplik majd az előadók, a Magyarul Szeretjük! zenekar – és az Aréna sorait megtöltő közönség. Énekelni szabad! :)

 

Szécsi Pál, Aréna, Miller Zoltán, Nagy Sándor, Pál Dénes, Serbán Attila

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek