Fekte Lyuk: minden jegy elkelt a ma esti kiállításmegnyitóra

Valljuk be, elég ritkán történik meg, hogy egy kiállításmegnyitóra jegyet áruljanak, ráadásul 2500 forintért. Általában ezek ingyenesek, ha maga a megtekintés később nem is (ebben az esetben a további belépők 1600 forintba kerülnek). Ma este a VHK performanszával nyílik a tárlat, a kiállítást a továbbiakban számos program, koncert és rendezvény kíséri majd.

Fekte Lyuk: minden jegy elkelt a ma esti kiállításmegnyitóra
Nagy Gyula emlékére Fekete Lyuk-emlékbuli  lesz vasárnap

Nagy Gyula emlékére Fekete Lyuk-emlékbuli lesz vasárnap

Mint mi is megírtuk, november 2-án elhunyt Nagy Gyula, a Fekete Lyuk szellemi atyja és vezetője (milyen érdekes, hogy a klub kereken 30 éve nyitott meg, de egészen Gyula haláláig senki nem is foglalkozott ezzel).
 
Fotó: F.O. System/FB

Két koncertbeszámoló – Nagy Gyulára emlékezve: Pál Utcai Fiúk, F.O. System

Bár alapból két koncertről szerettem volna írni külön-külön cikket, november 2-án (ami mellesleg halottak napja, és idén egy soknapos hétvége közepére esett) történt egy olyan szomorú esemény, amely elhatározásom megmásítására és egy kissé másfajta cikk megírására késztetett.
 
 
Fotó: Kiscelli Múzeum

A Kiscelli Múzeum Nagy Gyula emlékének ajánlja a Fekete-Lyuk-kiállítást

Szomorú aktualitást ad ennek a tárlatnak, hogy a "Big Boss" a közelmúltban hunyt el, már nem érhette meg a megnyitót.
 
Fotó: Fortepan

Elhunyt a legendás Fekete Lyuk egykori vezetője, Nagy Gyula

A legendás Fekete Lyuk klub szintén legendás vezetőjének haláláról szóló hírt Mátyás Attila, az F.O. System és a Sex Action gitárosa osztotta meg a Facebookon.
 
Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Negyven éve annak, hogy a Queen bevette a Népstadiont, Freddie Mercury pedig magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember 3-án megismétli a mutatványt, ezúttal azonban a Queen és a körülötte lévő korszak zenéivel. A szabadtéri utcadiszkó ingyenes!
Új koncertek