Elhunyt a legendás Fekete Lyuk egykori vezetője, Nagy Gyula

2018/11/03  ·     ·  koncert.hu

A legendás Fekete Lyuk klub szintén legendás vezetőjének haláláról szóló hírt Mátyás Attila, az F.O. System és a Sex Action gitárosa osztotta meg a Facebookon.

Fotó: Fortepan

"Kezdetben volt a Fekete Yuk, aztán sokáig semmi más." (Magyar Narancs - 1994. február 3. Para-Kovács Imre)

2017-ben egyházi nyugdíjasklub üzemelt az egykor falfirkákkal teli betonfalak között.

2017. május 5-én két óra erejéig beengedték ezek közé a falak közé aFekete Lyuk egykori törzsvendégeit, de dohányozni meg alkoholt fogyasztani akkor már nem lehetett a sokat látott klub területén. A bérleti díjat a Fekete Lyuk egykori vezetője, Nagy Gyula állta...

"Valahol a "nyócban" létezett egy szórakozóhely. Működése alatt számtalan vihart kavart. Hogy a rendszerváltás - legalábbis a tinédzsereké - itt ment-e végbe? Nem tudni. Az viszont bizonyos, hogy sem azelőtt, sem azután ennyiféle szubkultúrát és stílust semmilyen intézmény vagy szervezet nem tudott összefogni."

A Fekete Lyuk a VIII. kerületi Golgota utcában, a korábbi Ganz-Mávag Vörösmarty Művelődési Ház pincéjében nyílt 1988-ban. Játszhatott itt többek közt a Vágtázó Halottkémek, az F. O. System, a Leukémia, a Sziámi és sokan mások.

"A pinceklubban ez év márciusában az ötletgazda, Nagy Gyula vezetésével megnyithatta kapuit a Fekete Lyuk. Ő szereplési lehetőséget adott addig "feketelistás" zenekaroknak. Néhány hónap elteltével a Lyuk már legendás helynek számított, ahol mindig történt valami. Hétköznaponként általában hat-hét banda próbált itt, hangstúdió üzemelt, sőt a Fekete Lyuk Hangja Kultúrális Egyesület annyi zenekarnak segített első hanghordozója megjelentetesében, hogy felsorolni is nenéz volna."

A nem épp rendszerbarát zenekaroknak otthont adó, lázadó fiatalokat becsábító klub körül állandó volt a rendőri jelenlét, III/III-as klubként is ismerték. A kilencvenes években aztán átnevezték Yukra és III/III-as klubra is, végül pedig nem sikerült megmenteni a szórakozóhelyet.

Nagy Gyula a Sex Action zenekar menedzsere és örökös tagja volt.

Nyugodjék zenében!

(Az idézetek forrása)

 

Nagy Gyula, gyász, Fekete Lyuk

 

 

Szólj hozzá!


Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Negyven éve annak, hogy a Queen bevette a Népstadiont, Freddie Mercury pedig magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember 3-án megismétli a mutatványt, ezúttal azonban a Queen és a körülötte lévő korszak zenéivel. A szabadtéri utcadiszkó ingyenes!
Új koncertek