Egy koncert nem politikai szószék – beszólt a Metallica frontembere
James Hetfield szerint a Metallica koncertjein nincs helye annak, hogy az előadók politikai vagy más természetű nézeteikkel próbálják befolyásolni a közönséget. A frontember Las Vegasban tett kijelentése azért is keltett feltűnést, mert az utóbbi időben több zenész került viták kereszttüzébe a színpadon elhangzott politikai állásfoglalásai miatt. Köztük Macklemore is, akinek történetével nemrég mi is foglalkoztunk.
Nem adják fel: sztárvendégekkel és jótékonysági céllal koncertezik a NEMADOMFEL Együttes
Falusi Mariann, Kalapács-Ódor Cintia, Jenei Szilveszter, a The Beatcats és a Kiss Barna Crew is színpadra lép október 16-án az Analog Music Hallban, ahol a NEMADOMFEL Együttes ad koncertet. Az est bevételével fogyatékossággal élő fiatalokat támogatnak – a zenekar pedig több mint húsz...Mozivásznon a FINÁLÉ – koncertfilm készült a Neoton jubileumi nagykoncertjéből
A Neoton Família januárban az MVM Dome-ban ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját. A teltházas koncertet most azok is átélhetik, akik nem voltak ott: október 30-tól országszerte a Cinema City mozijaiban vetítik a FINÁLÉ című koncertfilmet. A produkcióhoz koncertalbum is készül,...Nyolcszáz zenekar nem tévedhet: valami történik a magyar amatőr zenei életben
Húsz éve alig száz zenekart sikerült összeszedni egy országos tehetségkutató-sorozatra. A 2025–2026-os Öröm a Zene évadban már mintegy 800 produkció indult, a hétvégi nagydöntőt pedig a Street Sixteen nyerte. A számok mögött azonban érdekesebb történet húzódik annál, hogy ki...A nyári Mikulás után itt a téli STRAND
Az újévi babona szerint amilyen az év első napja, olyan lesz az egész esztendő. Ha ez igaz, 2027 meglehetősen hangosan indul: a STRAND Fesztivál szervezői szilveszter éjszakájára az MVM Dome-ba költöztetik a nyári fesztivál egy jó részét, Beton.Hofi pedig közvetlenül a Himnusz után,...A 79 éves pasi, akinek feltűnően nincs kedve nyugdíjas rocksztárt játszani
Ronnie Wood szeptemberben saját zenekarával járta Európát, novemberben Dél-Amerikában folytatja, közben Jimi Hendrixről készült portréiból nyílt kiállítása Londonban, ősszel Németországban kap egy egész múzeumot, és ha Mick Jagger holnap azt mondaná, indul a Rolling Stones, már...A bort dicsérik a Hagyományok Házában
Ősszel a szőlőből must, a mustból bor lesz, a szüretből pedig ünnep. A bor azonban jóval többet jelent annál, ami a pohárba kerül: egyszerre tartozik a munkához és a mulatsághoz, a szerelemhez és a mámorhoz, a hétköznapokhoz és a szakralitáshoz. Ezt az ezerarcú történetet járja...Miért hiba DJ BoBót lecikizni?
Ha valaki harminc évvel ezelőtt azt mondja, hogy 2026-ban DJ BoBo még mindig többemeletes díszletekkel, artistákkal, táncosokkal és pirotechnikával járja majd Európa arénáit, valószínűleg kevesen fogadtak volna rá. Pedig pontosan ez történik: az 58 éves svájci előadó október 3-án...Hans Zimmer dolgozik az új Harry Potter-sorozat zenéjén
Az HBO már nagyban készül az új Harry Potter-sorozatra, amely ismét az elejétől meséli el a varázslótanonc történetét, közben a produkció zenei világa is formálódik: Hans Zimmer és stúdiója, a Bleeding Fingers Music készíti a sorozat zenéjét. Zimmer filmzenéi pedig még az új...Tücsök és bogár újratöltve: megújult OVO-val tér vissza Budapestre a Cirque du Soleil
Két évvel azután, hogy tücskök, pókok és mindenféle méretű bogarak lepték el Budapestet, visszatér a Cirque du Soleil OVO című produkciója. De nem egészen ugyanaz az előadás érkezik: az alkotók újragondolták a díszletet, új akrobatikus számokat építettek be, megújították a...A zene nem mondja meg, hogy mit gondolj! – Sounds from My Diary by Jancsó Gábor
A Sounds from My Diary esten elhangzó darabok zeneakadémiai tanulmányai során és azt követően születtek, és egyfajta naplóbejegyzésként szolgálnak a számára. Az estről és a kortárs komolyzenéről beszélgettünk Jancsó Gáborral.A Parlamentben már elfújták, decemberben visszatér a Tavaszi Szél
Májusban az Országházban játszották el a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt, december 21-én pedig már Tavaszi Szél címmel rendeznek gálakoncertet a sükösdi SUGO Tamburazenekar fiatal muzsikusainak főszereplésével.Így fér bele három napba a Quimby, a Parno Graszt, Bongor – és egy bányalátogatás
Bár a klasszikus fesztiválszezon a nyárral együtt véget ért, a fesztiválnaptárt azért még nem érdemes becsukni. Szeptember 18-án Tállyán elindul a Kerekdomb, ahol három nap alatt a Quimby, a Parno Graszt, a Bohemian Betyars, a Blahalouisiana, Bongor és sokan mások váltják egymást a...





































