Fotó: YouTube

Pierce Brosnan-nek köszönheti világhírét az IL VOLO koncert egyik sztárvendége

Jodok Vuille, művésznevén JODOKCELLO lesz a sztárvendég most csütörtökön az MVM Dome-ban, a világhírű Il Volo koncertjén. A svájci csellóművész több, mint ötmillió követővel bír a közösségi médiában, karrierjének nagy fordulópontja volt, amikor Pierce Brosnan megosztotta...
 
A 94 éves kubai legenda Budapesten adja élete utolsó koncertjét

Most jött a hír: a 94 éves kubai legenda Budapesten adja élete utolsó koncertjét

Omara Portuando 2024. október 6-án, azaz ma este a Papp László Sportarénában végleg és ünnepélyesen elköszön a közönségtől.
 
 
TOMMY CASH a Turbinában!

És akkor TOMMY CASH-nek teljesen lerepült a feje, de nem halt meg (december 01., Turbina)

TOMM¥ €A$H. Így írják valójában, de jobb a békesség: a szerverünk utálja címben – amelyben most éppen az A.E. Bizottság Fekete krém című számából idéztünk – a különleges karaktereket. De ami a lényeg: napjaink egyik legrendhagyóbb előadóját már többször...
 
Addig boyongtak, míg a dobogó legfelső fokán találták magukat

Addig boyongtak, míg a dobogó legfelső fokán találták magukat

Közel ezer zenekarból a Boyongó nyerte az Öröm a Zene tehetségkutató-sorozat 2023-2024-es évadát a hétvégi nagy döntőben.
 
Még mindig nincs vége a fesztiválszezonnak: időutazást ígér az ingyenesen látogatható Fékomadta

Még mindig nincs vége a fesztiválszezonnak: időutazást ígér az ingyenesen látogatható Fékomadta

Hatodik alkalommal rendezik meg Magyarország egyik legkülönlegesebb interaktív történelmi fesztiválját a zsámbéki Fékomadtát, ahol megelevenedik a középkor, melynek keretén belül a középkori gasztronómia és remek zenekarok koncertjei, valamint az esti fáklyás felvonulás és...
 
Van valami (furcsa és) megmagyarázhatatlan varázsa Budapestnek

Van valami (furcsa és) megmagyarázhatatlan varázsa Budapestnek

Lindsey Stirling október 11-én lép fel Budapesten, az MVM Dome-ban. Az előadás során legújabb, Duality című projektjét mutatja be. A koncert különleges vendége NYA lesz.
 
 
Fotók: Hrotkó Bálint

A Hagyományok Háza divatszínházi előadással készül a divathétre

Noha a hagyományos és a modern kultúra látszólag két, egymástól távoli univerzumot takar, valójában ezeknek a világoknak a találkozása sokféle módon inspirálja a legkülönbözőbb művészeti ágakat. Nincs ez másképp a divattal sem. A Hagyományok Háza Körforgásban című új,...
 
Ibrahim Ferrer és Omara Portuondo a Buena Vista Social Club filmben

A Buena Vista Social Club egy elkésett vízumnak köszönheti a világhírt

A Buena Vista Social Club 1997-ben vált világhírűvé, amikor Ry Cooder amerikai gitáros és producer összehozta ezt az ikonikus kubai zenekart. Omara Portuondo volt a formáció egyetlen női tagja. A film és az album világsikere indította el Omarát új életfejezete felé, amely lehetővé...
 
Fotó: Dohi Gabi

Megette a kutya a nyarat – de az eső nem szegte kedvét a Kerekdombozóknak

Szeptember 13. és 15. között 9. alkalommal rendezték meg a Kerekdomb Fesztivált Tállyán. Bár az időjárás nem volt kegyes a fesztiválozókhoz, idén is több ezren döntöttek úgy, hogy az eső ellenére is a nyárzáró fesztivál sokszínű programkínálatával indítják az őszt.
 
Fotó: Horváth Károly

Popera az MVM Dome-ban: októberben ismét Budapesten az IL VOLO

2018-ban hódították meg a magyar közönséget, tavaly a Budapest Arénában adtak telt házas koncertet, idén már - közkívánatra - az MVM Dome színpadára térnek vissza a  crossover műfaj egyik legkiemelkedőbb képviselői. A „popera” világszerte ismert és kedvelt előadói október...
 
Hans Zimmer Budapesten is eggyel feljebb lép

Hans Zimmer Budapesten is eggyel feljebb lép

A többszörös Oscar- és Grammy-díjas zeneszerző, Hans Zimmer Live – The Next Level című 2025/2026-os turnéja 2025. november 12 -én ér az MVM Dome-ba.
 
Fotó: Carson Coma

Miért dönt egy Budapest Parkban rendszeresen telt házzal koncertező zenekar egy 250 fős klubbuli mellett?

A Carson Coma nagyban készül szeptember 20-i Budapest Parkos koncertjére, amelyre már az utolsó jegyek pörögnek. Szeptember 11-én tartottak is egy "főpróbát" a Gödör klubban. A bulit az utolsó pillanatban hirdették meg, jegyet pedig csak a helyszínen lehetett venni: az első rajongók már...
 
Három kontinens, három zenei határátlépés - és egy bérlet a Magyar Zene Házában

Három kontinens, három zenei határátlépés - és...

Mi történik, ha a marokkói gnawa találkozik a pszichedelikus rockkal, a kolumbiai tánczene zajos improvizációvá alakul, a hiphop klasszikusait pedig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ennél undergroundabb már nem lehet egy parti

Az underground kifejezést sokféleképpen használta már a zeneipar, de ennyire szó szerint talán még soha: Roni Size október 15-én egy elhagyatott walesi palafejtő mélyén ad koncertet. A helyszínt nem lehet egyszerűen lifttel megközelíteni. A közönségnek bányászlépcsőkön, elárasztott járatokon és föld alatti szakadékokon át,...

Nem adják fel: sztárvendégekkel és jótékonysági céllal koncertezik a NEMADOMFEL Együttes

Falusi Mariann, Kalapács-Ódor Cintia, Jenei Szilveszter, a The Beatcats és a Kiss Barna Crew is színpadra lép október 16-án az Analog Music Hallban, ahol a NEMADOMFEL Együttes ad koncertet. Az est bevételével fogyatékossággal élő fiatalokat támogatnak – a zenekar pedig több mint húsz éve bizonyítja a zene közösségteremtő erejét.
Új koncertek