15 zenekar vendégeskedik a Romengo jubileumi koncertjén

2024/11/11  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A hazai cigány folklór zenekarai együtt ünnepelnek a 20 éves Romengóval és a Kossuth- és WOMEX-díjas díjas Lakatos Mónikával december 6-án az A38 hajón

Fotó: Farkas András

A 2004-ben alapított Romengo a magyarországi oláh-cigány zenei kultúra legprominensebb képviselője, négy kontinens több mint 30 országában koncerteztek két évtizedes pályafutása során. Jártak a legrangosabb világzenei fesztiválokon és koncerttermekben, Dél-Korea, Malaysia, Dél Amerika, India, Mexikó, Üzbegisztán vagy éppen a Berlini Filharmónia vagy a Frankfurti Opera közönsége is élvezhette a Romengo zenéjét.

Mindhárom nagylemezük a világzenei toplisták dobogós albumai közé került, független rádiós világzenei szakemberek pontozásos szavazatai alapján. Hivatásukat, a cigány és nemcigány honfitársaik együttműködésének erejét, a zenén keresztül mutatják meg. Mindezt rögtön az első lemezük címébe is besűrítették: Kétháné (2010), ami cigányul azt jelenti: együtt.

A tagok nagy része autodidakta módon tanult zenélni, otthoni körülmények között. A szülőktől, nagyszülőktől hallott dalokat a mai városi hangzásnak megfelelően a hagyományok tiszteletével szólaltatják meg. A Romengo fő ékessége, kétségkívül a Kossuth-díjas és Womex-életműdíjas Lakatos Mónika utánozhatatlan, csodálatos hangja. Az énekesnő 2022-ben a Kossuth-díjat első – a hagyományokat is őrző – oláh cigányként, kapta meg. Ugyanígy első cigány származású díjazott volt a WOMEX életműdíjasok között is, aki – a Muzsikás együttes (2008) után - egyetlen magyar előadóként kapta a világszinten legragosabb világzenei elismerésnek számító díjat.

A 20 éves Romengo nem egyedül ünnepel, erre az eseményre elhívták az összes tradicionális cigány folklór zenét játszó zenekart, így óriási muzsikára, végtelen mulatságra, elképesztő mélységekre és magasságokra számíthat az, egy felejthetetlen estére, aki eljön és részt vesz a koncerten.

A zenekarok egytől egyig Romengo dalokat fognak átdolgozni, így ünnepelve a 20 éves zenekart és Lakatos Mónikát.

A fellépők: Khamoro Budapest Band, Karaván Família, Parno Graszt, Kanizsa Csillagai, Kale lulugyi, Farkas Pisti és zenekara, Lerom Vojasa, Kalyi Jag, Amaro Duho, Romano Drom, Phuripe, MazsiMó GipsyMó, Romano Glaso, Szilvási Gipsy Folk Band.

Táncosok: Balogh Katesz, Horváth Pákó, Táncos Zsuzsika, Balogh Zsolt, Balogh Rostás Jokó.

 

Romengo, A38, jubileum

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek