Erős kísérettel vonul fel az őszi lemezbemutató hadműveletre az Obscura

Erős kísérettel vonul fel az őszi lemezbemutató koncertre az Obscura

A Suicidal Angels és a Sadist társaságában mutatja be új lemezét a technikás német death metal zenekar.
 
Malom

Innen mindenki ugyanazt viszi haza: port, szalmát – és egy semmihez sem fogható élményt

A Malomfesztivál nekünk egyszerre szól az éjszakai bringázásról, a tanyasi pálinkáról, a szerb punk-rock tombolásáról és a hajnalig tartó néptáncról. Mi negyedszer jártunk ott, és most azt is megkérdeztük a szervezőktől, hogyan lehet mindezt évről évre újra megteremteni.
 
 
Fotó: Charlie Sarsfield (Lewis Capaldi/FB)

734 nap szünet után ma elstartol Lewis Capaldi turnéja

Két év, pontosabban 734 nap telt el azóta, hogy Lewis Capaldi utoljára turnézott. A skót énekes 2023-ban a Glastonbury fesztiválon kényszerült visszalépni Tourette-szindrómája és szorongásos állapota miatt – most azonban, több mint két évnyi csend után, végre elindítja új turnéját.
 
Amikor a fesztivál kinövi önmagát: Burning Man, Sziget és a nosztalgia hangja

Amikor egy fesztivál kinövi önmagát: Burning Man, Sziget és a nosztalgia

John Law, a Burning Man egyik társalapítója, nem kertel, ha a fesztivál mai állapotáról kérdezik. Bár neve összeforrt a rendezvény születésével, mára teljesen eltávolodott tőle. „A Burning Man a legkevésbé érdekes dolog, amiben valaha részt vettem” – jelentette ki.
 
Fotók: sinco

Ez sátor from dö java!

Sisi Grincs-jelmezben mászta meg a Budapest Park ikonikus főbejáratát, hogy ott forgasson egy igencsak izgalmas live sessiont legújabb dalához.
 
Titokzatos szórólapok, szigorított jegyvásárlás – 7 év szünet után 20 koncerttel tér vissza a Radiohead

Titokzatos szórólapok, szigorított jegyvásárlás – 7 év szünet után 20 koncerttel tér vissza a Radiohead

A Metallica nemrég már megmutatta, mennyire hatékony tud lenni egy kreatív outdoor kampány, most pedig a Radiohead is bevetette a titokzatosság erejét: az elmúlt hetekben rejtélyes szórólapok lepték el Madrid, London, Koppenhága és Berlin utcáit. A rajtuk látható grafika semmit nem árult...
 
 
Patkányok, cápák, kokó és jazz – indítjuk a napot, kedves hallgatóink

Laborpatkányok, cápák, kokó és jazz feszt – indítjuk a napot, kedves hallgatóink

Kiderült, nem csak mi rajongunk a zenéért: laborállatok és tengeri ragadozók is preferenciát mutattak a ritmusokra. A patkányok kokain után Miles Davis trombitáját választották Beethoven helyett, a sydney-i cápákat pedig jutalomfalattal kondicionálták a jazzre. Bár sokan idegenkednek...
 
Ewan McGregor a zenész visszatérését megörökíteni szándékozó riportert alakítja a filmben.

A trombita hangja: Keyon Harrold

Ha megnézted a Miles Ahead című filmet, talán nem is tudod, hogy a trombitát valójában nem Miles Davis fújta a "vászon mögül" – hanem Keyon Harrold. Már csak azért sem, mert a jazzlegenda 1991-ben elhunyt, a film pedig 2015-ös. Bár felhasználhatták volna a saját zenéit is, de nem...
 
John Williams varázslata élőben – ismét Harry Potter filmkoncert Budapesten

John Williams varázsvilága élőben – 8 év után ismét Harry Potter-filmkoncert lesz Budapesten

Több mint nyolc év után újra hallhatja a magyar közönség John Williams legendás filmzenéjét élőben: 2025. november 16-án az MVM Dome színpadán a Budafoki Dohnányi Zenekar szólaltatja meg a Harry Potter és a bölcsek köve teljes zenei anyagát, miközben a film egy óriásvásznon pereg.
 
Fotó: Kiscsillag/Kertem (FB)

Bulizz az otthonteremtésért a Dürer Kertben!

Szeptember 19-én különleges eseménynek ad otthont a Dürer Kert, ahol a zene és a jótékonyság találkozik, az Utcáról Lakásba! Egyesület támogatására
 
Búcsú a grunge szentélyétől: 14 év után bezár a Nirvana-kiállítás Seattle-ben

Búcsú a grunge szentélyétől: 14 év után bezár a Nirvana-kiállítás Seattle-ben

Seattle, a grunge szülővárosa hamarosan búcsút int egy ikonikus fejezetnek: a Museum of Pop Culture (MoPOP) 14 éven át futó, legendás tárlata, a Nirvana: Taking Punk to the Masses szeptember 7-én bezárja kapuit. Ami eredetileg alig másfél évre tervezett időszaki kiállításnak indult, az...
 
Ozzy fia nekiment a Pinkfloyd egykori frontemberének

Ozzy fia nekiment a Pink Floyd egykori frontemberének

Ozzy Osbourne egész életében óriási Pink Floyd-rajongó volt. Egyik kedvenc dalaként emlegette a Moneyt, az Obscured By Clouds albumot pedig a zenetörténet egyik alulértékelt gyöngyszemének nevezte. Soha nem rejtette véka alá, hogy a prog rock legendák zenéjét tiszteletben tartja – és...
 
Macy Gray… Honnan ismerős ez a név?

Macy Gray… Honnan ismerős ez a név?

Lehet, hogy elsőre nem ugrik be az arca, sőt még a neve sem. Aztán megszólal: néhány másodperc az I Try-ból, és hirtelen minden a helyére kerül....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina Kulturális Központban Ludvig Parmenttel közös produkciója érkezik Budapestre, amely a kimondott szót és az elektronikus zenét kapcsolja össze.

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni koncerthelyszín túlélésére szervezett pénzgyűjtő koncerten részt vegyenek. Két jó dolog is származott ebből, egyrészt a Bush Hall megmenekült és köszöni szépen, azóta is jól van,...
Új koncertek