Robbie Williams a Black Sabbath gitárosával készített dalt
Robbie Williams bejelentette vadonatúj, "BRITPOP" című albuma érkezését, amely ősszel debütál a Sony Music gondozásában. A korong első ízelítője máris megérkezett: a "Rocket" című dalban a Black Sabbath legendás gitárosa, Tony Iommi működött közre.11 év után feloszlik a Margaret Island
11 év, 5 album és megszámlálhatatlan koncert után feloszlik a Margaret Island – jelentette be a zenekar a mai napon. Lábas Viki, Füstös Bálint és Törőcsik Kristóf közleményét olvashatjátok:A Szigetet imádták – 10 év után most a Dürerben lép fel a White Lies
Az elmúlt évtizedekben a White Lies az Egyesült Királyság egyik legnagyobb gitárzenekarává vált – a legutóbbi két albumuk turnéján többször teltházas koncertet adtak a Brixton Academy és a londoni Hammersmith Apollo helyszíneken is, ahogy több európai klubot is megtöltöttek már...Hívjuk fel Puzsért!
A színpadi jelenlétéről híres és a hiphoppal teljes szabadsággal operáló Sisi duplán ünnepel idén: megérkezett ugyanis új, 'Mixát' című remix EP-je, miközben óriási gőzerővel készül a szeptemberi Parkra.Koncert a Szent Mauríciusz Monostor történelmi falai között
A "MERITA" – európai kamarazenei együttműködés keretében érkezik Magyarországra Koppenhágából az Akela Quartet és ad koncertet a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor történelmi falai között június 8-án, pünkösdkor.59 másodperc alatt 14-szer esik el Axl Rose
De egyszer nem! A Guns N' Roses közzétett az Instáján egy videót, amelyben összevágták azokat a pillanatokat, amelyeken a frontember esik-kel a színpadon.Ingyenes jubileumi koncertet ad a PASO szombaton
Húsz éve jelent meg első, teljes hosszúságú stúdióalbumuk, a Budapest Ska Mood. A kerek évforduló alkalmából május 24-én a martonvásári Fülesbagoly Fesztiválon rég nem játszott dalaikkal és a nagy kedvencekkel táncoltatják meg a közönséget. A fesztivál teljes programja...A The Who egy hónapon belül másodszor rúgta ki dobosát, Ringo Starr fiát// FRISSíTVE!
A The Who bejelentette amerikai búcsúturnéját. Roger Daltrey (81) és Pete Townshend (79) egy Londonban tartott sajtótájékoztatón hozta nyilvánosságra a hírt, egyúttal azt is bejelentették, hogy kiadják azt az élő anyagot, amelyet a Who's Next 1971-es turnéján rögzítettekÖsszeverekedtek a tagok egy koncerten – úgy tűnik, vége a Jane's Addiction-nek
A verekedés még egy szeptemberi koncerten történt, de úgy tűnik, elég sokáig emésztették a történeteket, mert nemrég készült az incidens utáni első interjú, amelyben Dave Navarro azt mondta, hogy a zenekar tagjai soha többé nem játszanak együtt.Drifteltél már holdjáróval? Hangdóm: The Dark Side of the Moon
Májustól egy egész éven át látható a Zene Háza immerzív moziterme, a Hangdóm műsorán az ikonikus The Dark Side of the Moon Pink Floyd-lemez teljes anyagát feldolgozó 360 fokos audiovizuális vettás.A SZIN-re érkező Becky Hill tavaly, Budapesten szeretett vissza a koncertezésbe
Becky Hill az Egyesült Királyság egyik legkiemelkedőbb tehetsége, aki két BRIT-awardot, tizennyolc Top 40-es kislemezt és több milliárd streamet tudhat magáénak eddig. Élő show-jai során pedig már nálunk is bizonyította énekesi képességeit és magával ragadó színpadi jelenlétét.Dróton rángatják a Red Hot Chili Pepperst a Love, Death + Robots új részében
A „Can’t Stop” című film nem is akárki: David Fincher (Harcosok klubja, Szociális háló) rendező munkája, amellyel a zenekar Slane Castle-beli, 2003-as koncertjét idézi meg.









































