Formálódik az újra magyar kézbe került Sziget arca – meghallgatták az imáinkat: jön Lewis Capaldi és a Florence + The Machine

2025/12/09  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

A Sziget idei fellépőlistája a szokásosnál jóval később kezdett formát ölteni, miután a fesztivál tulajdonosváltása és az emiatt újraszervezett működés hosszú hetekkel kitolta a booking indulását. A csúszás ugyan komoly kihívást jelentett a nemzetközi versenyben, mégis úgy tűnik, sikerült visszaszerezni azokat az előadókat, akikkel már korábban megkezdődtek az egyeztetések.

Formálódik az újra magyar kézbe került Sziget arca – meghallgatták az imáinkat: jön Lewis Capaldi és a Florence + The Machine

A fesztivál újra magyar tulajdonba kerülésével és az ezzel járó független működéssel most olyan törekvések kerülnek előtérbe, hogy mind műfajokban, mind generációkban szélesebb réteget szólítsanak meg, ezért a program színesedik, a kínált zenei spektrum pedig látványosan tágul.

„Kétségtelen, hogy késésben indultunk, de mostanra úgy tűnik, sikerült ledolgoznunk a hátrányt. Tartottunk attól, hogy a kényszerű leállás alatt más fesztiválok elcsábítják azokat az előadókat, akikkel már korábban tárgyaltunk, de úgy látszik, a Sziget még mindig kiemelt hely számukra, és sokan fenntartották nekünk a ceruzás dátumot” – mondta Gerendai Károly, a Sziget régi-új tulajdonosa.

Hozzátette: az így kialakult felhozatal már most elég erős ahhoz, hogy azok is tervezni tudjanak, akik elsősorban a sztárfellépők miatt érkeznek. Bár a booking a helyzet miatt jelentős csúszással indulhatott el, jelenleg már mintegy negyven fellépő neve biztos, köztük olyan visszatérő és friss sztárokkal.

De.

Gerendai ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy hosszú távon nem pusztán az erős line-up adja majd a Sziget vonzerejét, hanem a fesztivál sajátos atmoszférája, kulturális sokszínűsége és az a Sziget-életérzés, amelyet más események nem tudnak reprodukálni. Mint mondta: a jó zenei program mára alapkövetelmény lett minden nagy fesztivál esetében – amiben viszont a Sziget igazán különleges lehet, az a szabadságérzet, az egyedi látványvilág, a zenei és nem zenei programok változatossága, valamint a nyaralásélményt idéző szolgáltatások.

„Ezzel sikerült az elmúlt évtizedekben egy kis országból is kitűnnünk a rendkívül erős nemzetközi mezőnyben: nem a megszokott modellt követtük, hanem mások, színesebbek és élménydúsabbak voltunk. Ezt szeretnénk most újra megerősíteni” – tette hozzá.

Az első bejelentett fellépők között több olyan zenekar is van, akik a Nagyszínpad kiemelt esti sávjaiban kapnak helyet.

A Twenty One Pilots visszatérése várhatóan az egyik legnagyobb közönségkedvenc lesz: a duó korábbi szigetes koncertjét telt ház kísérte, és most új anyaggal érkeznek. A Florence + The Machine is ismét fellép a fesztiválon: a csapat 2023-as koncertje hatalmas tömeget vonzott, és idén megjelent, hatodik stúdióalbumukat a kritika is lelkesedéssel fogadta. A 2025-ös év egyik legígéretesebb új neve SOMBR, aki friss debütáló albumával gyorsan a nemzetközi figyelem középpontjába került, és már a 2026-os Grammy-jelöltek között is szerepel. Hosszabb távollét után Lewis Capaldi is visszatér, aki 2022-es szigetes fellépésén jelezte, hogy szeretne mihamarabb újra Budapesten játszani – betegsége miatt azonban akkor visszavonult. Most viszont ismét színpadra áll, és 2025-ben a Sziget nagyszínpadán is láthatjuk majd. Hurrá, hurrá, hurrá! A dala nem csak magára, hanem a Sztigetre is vonatkozik...

 

 

A mostani névsor további újdonságokat is tartogat. A TOMORA egy friss formáció, amely Tom Rowlands (The Chemical Brothers) és Aurora együttműködéséből született. Fellép a több műfajban is otthonosan mozgó Dijon, aki producerként és előadóként is ismert, és Justin Bieber legutóbbi albumán is közreműködött. Külön figyelmet érdemel az Underworld is, akik 20 éve adtak emlékezetes headliner koncertet a Szigeten, és azóta is meghatározó szereplői az elektronikus zenének – nemrégiben a Boiler Room egyik legsikeresebb eseményén is felléptek. Hosszabb kihagyás után visszatér a Biffy Clyro, az egyik legismertebb skót rockzenekar.

A bejelentett fellépők között szerepel továbbá Tash Sultana, valamint több olyan előadó, akik az elmúlt években robbantak be: a friss lemezével érkező Ashnikko, a több százmilliós streammel rendelkező bbno$, vagy a viralitás útján ismertté vált Paris Paloma, akinek Labour című dala futótűzként terjedt a közösségi médiában. A magyar sor is bővül: Sisi és az Elefánt az idén elmaradt szigetes koncertjét pótolja 2025-ben, és fellép a különleges hangzásvilágú makrohang is.

A Sziget főszervezője, Kádár Tamás kiemelte: az utóbbi években gyakran érte kritika a fesztivált, miszerint a nemzetközi sztárkínálat mellett kevesebb figyelmet kapnak a hazai előadók. Ezen változtatva a Budapest Parkkal együttműködésben 2026-ban már egy dedikált magyar színpad is helyet kap a fesztiválon, a legismertebb hazai nevekkel.

Az első, ABC-sorrendbe rendezett fellépőlista tehát így fest, és hamarosan újabb nevekkel bővül:


ALT BLK ERA, ANNA, Antony Szmierek, Ashnikko, Baby Lasagna, Bad Nerves, bbno$, Biffy Clyro, BIIA, Brooke Combe, Cassia, Charlotte Cardin, DE'WAYNE, Dijon, Dom Dolla, Elefánt, Florence + The Machine, Giant Rooks, Indira Paganotto, Jazzy, Joris Vroon, Karen Dió, Kim Dracula, Lambrini Girls, Lewis Capaldi, makrohang, Oskar Med K, Pan-Pot, Paris Paloma, sim0ne, Sisi, Ski Aggu, SOMBR, Tash Sultana, TOMORA, Twenty One Pilots, Underworld, Zimmer90.

A Sziget 2026. augusztus 11-15. között tér vissza. Az Early Bird jegyek még néhány napig elérhetők; a következő áremelés december 16-án 20:00-kor lép életbe.

 

Félárú diákjegy is lesz az immáron újra magyar kézbe került Sziget fesztiválon

Sziget 2026, Lewis Capaldi, Florence + The Machine, Twenty One Pilots, Biffy Clyro

 

 

Szólj hozzá!


Mit hallgatott Magyarország 2026 első felében?

Mit hallgatott Magyarország 2026 első felében?

Elkészült a hivatalos magyar slágerlisták 2026 első félévét összegző rangsora, amely izgalmas képet ad arról, milyen zenék uralták az elmúlt...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Kirk kapitány heavy metal lemezt ad ki (most olvassuk el még egyszer)

A Star Trek legendás Kirk kapitánya ezúttal nem az űrbe, hanem a heavy metal világába indul expedícióra: Iron Maiden-, Black Sabbath- és Judas Priest-feldolgozásokat rögzít, méghozzá olyan zenészek társaságában, mint Zakk Wylde, Henry Rollins vagy Ritchie Blackmore. Ha valakinek ez első hallásra meghökkentőnek tűnik, érdemes...

Parno Graszt – 35 év alatt megtanultuk, hogy a Mukinak van egy fia

A Parno Graszt története egy szabolcsi család történeteként indult. A közös zenélésből lett zenekar, a zenekarból országosan ismert név, de az a közeg, amelyből mindez kinőtt, 35 év alatt alatt sem változott meg. Ezt a három és fél évtizedes utat ünneplik 2027. január 22-én a Budapest Arénában egy egyszeri, különleges...
Új koncertek