Az a hír járja, hogy a Rolling Stones is beveszi magát a Las Vegas-i Sphere-be

A U2 épp a minap jelentett be újabb 11 show-t 2024 januárjára és februárjára – már ha erre az élményre megfelelő ez a szó. A zenekar a nyitókoncert óta heti két-három koncertet ad itt!

Az a hír járja, hogy a Rolling Stones is beveszi magát a Las Vegas-i Sphere-be
Az Év Turnéja Budapestre jön – 16 év után visszatér a COLDPLAY

Az Év Turnéja Budapestre jön – 16 év után visszatér a COLDPLAY

A Coldplay 2023-as telt házas stadionturnéját követően bejelentette az európai koncertek harmadik körét 2024 június – július-augusztusára. A megállók között ott van Görögország, Románia és Finnország, valamint az első római koncertjük 2003 – és az első budapesti 2008 óta.
 
A zenekart decemberben a Kennedy Centerben ünnepelték (Fotó: U2/FB)

Szférák zenéje – négy év után újra színpadra áll a U2

Akik nézték a vasárnap esti Super Bowl, azok már tudják, hogy a zenekar bejelentette: ők nyitják az MSG Sphere új koncerttermét Las Vegasban. Dátumok még nincsenek.
 
 
Fotó: Coldplay/FB

A Coldplay európai turné előtti nagy dobása

A zenekar és a SAP létrehozott egy Coldplay – Music Of The Spheres World Tour nevű applikációt, amely iOS és Android operációs rendszerben is elérhető: egyebek mellett segít a rajongóknak környezetkímélő módon eljutni a koncertekre, és jutalmazza is a megfelelő közlekedési forma...
 
Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek