Révész Sanyika volt a férjem.... – a Dalszerzők napjára Zalatnay Sarolta is készített egy kisfilmet

Pénteken lesz a Dalszerzők napja. Az Artisjus kezdeményezésének célja, hogy nagyobb figyelem jusson a mintegy 14 ezer magyar zeneszerzőre, dalszerzőre és szövegíróra.

Révész Sanyika volt a férjem.... – a Dalszerzők napjára Zalatnay Sarolta is készített egy kisfilmet
Öt híres dal, amit Kovács Katinak írtak, de végül nem ő énekelte el őket

Öt híres dal, amit Kovács Katinak írtak, de végül nem ő énekelte el őket

A Sláger FM-nek volt még június elején egy adása, amelyben feltárcsázták az énekesnőt, és azokról a dalokról (is) kérdezték, amiket neki ajánlottak fel, de aztán mégsem az ő hangjával lettek népszerűek.
 
Kevesen tudják, hogy mekkora utat tett meg a hírnévig – Komár Lászlóra emlékezünk

Kevesen tudják, hogy mekkora utat tett meg a hírnévig – Komár Lászlóra emlékezünk

Mégpedig az Újságmúzeum újabb remek írása alapján – a szerző engedélyével osztjuk meg veletek a megemlékezést. 2012. október 17-én aludt el örökre a magyar Elvis, akinek olyan slágereket köszönhetünk, mint a Mondd kis kócos, a No miss vagy éppen a Táncoló fekete lakcipők.
 
 
Az Exotic lecserélte Sipos F. Tamást Márton Csabára

Az Exotic lecserélte Sipos F. Tamást Márton Csabára

A zenekar a FB-oldalán tájékoztatta a rajongókat a döntésről – egyben bemutatták az új frontemberrel készült új klipet is.
 
Zalatnay Sarolta életműdíjat kapott

Zalatnay Sarolta életműdíjat kapott

Nyolcadik alkalommal rendezték meg Szenes Iván tiszteletére az ingyenes emlékkoncertet a róla elnevezett téren. A koncert keretében átadták a Szenes Iván Művészeti Díjakat.
 
50 éves a táncdalfesztivál!

50 éves a táncdalfesztivál!

Az 1967-68-as Fesztivál 50 éves évfordulóján nagyszabású színpadi show keretében idézik meg a magyar könnyűzene aranykorát. A táncdalfesztiválok óta nem hallott, eredeti hangszerelésben élvezhetik majd a legendás slágereket, melyek annak idején több mint tízmillió példányban...
 
Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek