Zalatnay Sarolta életműdíjat kapott

2018/09/14  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Nyolcadik alkalommal rendezték meg Szenes Iván tiszteletére az ingyenes emlékkoncertet a róla elnevezett téren. A koncert keretében átadták a Szenes Iván Művészeti Díjakat.

Zalatnay Sarolta életműdíjat kapott

Szenes Iván mindig is támogatta a fiatal tehetségeket. Legendaként él a mondás, hogy aki a „Szenes Istálló” tagja, arra nagy jövő várt... (Így indult el a pályafutása egyébként Koós Jánosnak vagy Kovács Katinak is.)

A róla elnevezett díjat minden évben egy kivételes tehetségű, könnyűzenei előadóművész kapja. 2011-ben elsőként Wolf Kati vehette át, aki épp egy Szenes Iván-dallal, a Vuk főcímdalával kezdte pályáját. Szenes Iván imádta a lovakat, mániákus lóversenyző volt, énekeseit is mindig úgy nézte, hogy "ki a legjobb lova". A díj is egy lovat ábrázol, amelyet kifejezetten ebből a célból tervezett és készített Olaszországban a muránói üvegszobrász, Giovanni Zantarazza.

A Kornay Mariann Művészeti Díjat Szenes Iván és Andrea alapította. Az egykori színésznő-konferanszié (1930-2004) végakarata volt, hogy családja hozzon létre egy olyan alapítványt, amely a könnyű műfajban kiemelkedő teljesítményt nyújtó művészeknek, elsősorban nőknek ad át elismerést és nyújt segítséget. Először 2007-ben adták át a díjat, akkor Ullmann Mónika színésznő vehette át.

Idén a Szenes Iván Életműdíjat Zalatnay Sarolta kapta, akivel együtt megnyertek több nemzetközi dalfesztivált és olyan Szenes slágereket vitt sikerre, mint a Tölcsért csinálok a kezemből, a Félteni kell vagy a Hosszú forró nyár.

Vastag Tamás a Szenes-slágerek méltó előadásáért kapott Szenes Iván Művészeti díjat, Burai Krisztián pedig dalszerzői munkásságáért részesült ugyanebben az elismerésben. A dalköltő kedvenc dalát, a Hosszú az a napot dolgozta fel és adta elő Opitz Barbival közösen, aki a Kornay Marianne-Szenes elismerést kapott a Szenes-slágerek legifjabb generációhoz történő eljuttatásáért.

 

Szenes Iván, Szenes Iván Művészeti Díj, Zalatnay Sarolta, Vastag Tamás, Burai Krisztián, Opitz Barbi

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek