Az egészségügyben dolgozóknak dedikálta új klipjét a Magna Cum Laude

A zenekar rögzítette a 2019.02.15-i 20.Jubileumi Nagykoncertjüket a Papp László Budapest Sportarénában. Hogy mi a terv, lesz-e belőle koncert-DVD (biztos lesz), nem tudjuk, de elkezdték "egyesével" felpakolgatni a videómegosztóra a dalokat.

Az egészségügyben dolgozóknak dedikálta új klipjét a Magna Cum Laude
Fotó: ByeAlex/FB

Bye Alex (is) otthon maradt – ez lett belőle

Kicsit káoszos, hogy melyik zenész/rádióadó/bárki felhívására születnek az új dalok, de ahogy a mellékelt ábra is mutatja, nem tétlenkednek önkéntes karanténba vonult zenészeink. (Az idézetek az előadók kommentjei a saját dalukhoz/FB)
 
Egyre több hazai zenekarral utazhattok együtt vidéki koncertekre

Egyre több hazai zenekarral utazhattok együtt vidéki koncertekre

Közel két hónapja indult útjára az első Osztálykirándulós csapat, és a siker láttán máris beindult a szervezkedés a következő turnus megvalósítására. A cél a hazai bandák közönségének megmozgatása, ami jelenti egyben az utazást az adott zenekar koncertjére, a meet & greet...
 
Nagykorúak lesznek a Hősök – így búcsúztatja az évet az Instant

Nagykorúak lesznek a Hősök – így engedi el az év végét az Instant

“Belvárosi Vigadó” elnevezésű előszilveszteri eseménysorozatukban élő koncertek és népszerű DJ-k váltják egymást.
 
Illusztráció: brandactivist.eu

Klipesőt zúdítottak ránk a magyar zenészek

Pályakezdők és milliós rajongótáborral rendelkező profik, sok pasi, egyetlen hölgy, hazugság, vallomás, szerelem, szerelem, szerelem – és felüdülésnek némi Barcelona.
 
 A Bagossy Brothers Company

A 43. hét csúcsra jutott dalai

A magyarok közül Rúzsa Magdi és a Bagossy Brothers Company lehetnek elégedettek, de nem dőlhetnek hátra, ha a csúcsdöntést tűzték ki célul. A Top 40 albumoon kívül egyelőre még minden lista élén külföldi előadó áll.
 
Fotó: mtvema.com

A Mörk, a Hősök, JumoDaddy, Kállay Saunders András és Király Viktor az EMA magyar jelöltjei

Egy szűk hónapra vagyunk attól, hogy kiderüljön az EMA (MTV Europe Music Awards) nyertesek nevei. November 3-án élőben közvetítik az eseményt a sevillai FIBES rendezvényközpontból.
 
Több mint 70 ezren voltak kíváncsiak Bryan Adamsre

Több mint 70 ezren voltak kíváncsiak Bryan Adamsre

A szemerkélő eső ellenére több mint 70 ezren voltak a Szerencsejáték Zrt. szombati nagykoncertjén, a fővárosi Hősök terén.
 
Változik Földalatti menetrendje a Bryan Adams-koncert miatt!

Változik a Földalatti menetrendje a Bryan Adams-koncert miatt!

A rendezvény ideje alatt az M1 metró vonalán a járatok sűrűbben közlekednek, ám a Hősök tere megállónál korlátozás várható: a metró nem áll meg minden alkalommal ezen az állomáson!
 
Érdi Napok

Ez ÉRDekelni fog: tripla buli Érden

Az évtizedes hagyományokkal rendelkező Érdi Napok rendezvénysorozat idén szeptember 9-15. között három tematikus eseménnyel gazdagítja a programkavalkádot. Az ÉNFeszten a Wellhello, az Érdi Jazz Fesztiválon Szakcsi Lakatos Béla, az Érdi Szüreten pedig az Animal Cannibals lesz a főfellépő.
 
Ingyenes Bryan Adams koncert lesz a Hősök terén!

Ingyenes Bryan Adams koncert lesz a Hősök terén!

A Szerencsejáték Zrt. az idei évben a Skandináv lottó 20. évfordulója alkalmából rendezi meg Szuperkoncert elnevezésű, nagyszabású ingyenes rendezvényét 2019. szeptember 28-án, amelynek szupersztárja Bryan Adams lesz.
 
Erre számítsatok a Hősök tere környékén a Szabadságkoncert miatt

Erre számítsatok a Hősök tere környékén a Szabadságkoncert miatt

Forgalomkorlátozás lesz vasárnap a Hősök tere környékén a Szabadságkoncert miatt, több utat azonban már csütörtök estétől lezárnak, és a BKK egyes járatai is terelve közlekednek.
 
ByeAlex és szakállverseny a Tattoo Majálison

ByeAlex és szakállverseny a Tattoo Majálison

2019. május 11-én tetoválók és a tetoválás szerelmesei lepik el a Dürer kertet és a Dürlint. A szervezők helyszíni tetoválásokkal, szakállversennyel és zenei programokkal is várják az érdeklődőket. Mások mellett a Hősök, valamint ByeAlex és a Slepp is fellépnek majd.
 
Az Everness fesztivált is augusztus utolsó hétvégére rakták át

Az Everness fesztivált is augusztus utolsó...

Úgy tűnik, már a hazai fesztiválszervezők sem bíznak abban, hogy a veszély júniusra elmúlik (max. a helyzet...), ugyanis egyre többen tologatják...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Áttolják augusztusra a Fishing on Orfűt

Ezt a hírt egyszer már közöltük – igaz, kérdőjellel – március 31-én, amikor a PICSA "elszólta magát", és feltöltötte a koncertjük eseményét az augusztusi dátummal.

Egy európai nagyfesztivállal megint kevesebb az idei nyár

Szomorú, de sajnos ma sem ússzuk meg fesztiváltörlés nélkül a napot. Ezúttal a dániai Roskilde volt kénytelen lehúzni a rolót, miután a kormány kész helyzet elé állította a szervezőket. Akárcsak a Nova Rock esetében.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek