18 év után újra Magyarországon ad koncertet Enrique Iglesias!
A Grammy-díjas énekes tavaly már szépen körbelőtte Magyarországot, több szomszédunknál is tiszteletét tette. A magyar rajongóknak mindig Bécsbe kellett járniuk kedvencükért, most végre testközelből láthatjuk a latin világsztárt.Ötvenévesen is örök kamasz – Hrutka alkotói jubileum a Kongresszusi Központban
25 éve zenél, de már akkora életmű van mögötte, mint sok más zenésznek 40 év után sem. Hrutka Róbert december 2-án életmű koncertet ad a Budapest Kongresszusi Központban. Egy összegzést, amiben felidézi zenei pályafutása legfontosabb állomásait a punktól a reklámokon át a...Musical készül Amy Winehouse tragikus haláláról
Amy Winehouse felfelé ívelő pályáját és tragikus halálát dolgozza fel egy új West End musical a tervek szerint. A dalain keresztül mutatja be Amyt – többek között a Rehab és a Tears Dry On Their Own című dalok is elhangoznak.Vérfrissítés a Mobilmániánál – lemezbemutató a Barba Negrában
A 2008-ban alakult MOBILMÁNIA vérfrissítésen esett át az elmúlt hónapokban. Új albumuk, a Vándorvér már az új felállásban készült, Gamsz Árpád énekessel, a visszatért Donászy Tibor dobossal és Nusser Ernő gitárossal. Az album október 13-án jelenik meg. A kiadás másnapján,...A Honeybeast Symphoney vándorútra indul
A Honeybeast a tavalyi nagy sikerű, Erkel Színházban tartott Symphoney koncertjével országos turnéra indul idén, az őszi-téli koncertszezonban, amely hét nagyvárost érint, és 2018 februárban ér utolsó állomásához.Felpörgött a Cloud 9+
Őszi turnéra indul, és új dalt vesz fel napjaink egyik legnépszerűbb magyar zenekara. A Cloud 9+ a Facebookon tett közzé egy rövid videót, ahol bekukkanthatunk a kulisszák mögé az új dal felvételei közben.Emléktábla került az egykori Eötvös Klub, vagyis a Hordó falára is
Szeptember 27-én a Centrál Kávéházban, a hely pincéjében egykor működő Eötvös Klub, vagy más néven „Hordó” emlékére avatták fel az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramjának tizenharmadik poptörténeti emlékpontját.Egy 21 éves magyar lány léphet fel Hollywood legnagyobb zeneszerzőjével
Kincses Fannit választotta James Newton Howard, hogy budapesti koncertjén elénekelje Az éhezők viadala betétdalát, amit a filmben Jennifer Lawrence énekelt.Westeros Budapestre érkezik: Trónok Harca gigakoncert az Arénában
A Trónok Harca® élő koncertek 2017 februárjában voltak láthatók Észak-Amerikában. A turné hihetetlen fogadtatását látva a koncert új verzióját Európában is megutaztatják.Felléphetsz az év legmocskosabb szilveszteri buliján!
Az idei évet együtt búcsúztatja az Action és az Alcohol. Miközben mindkét csapat nagylemeze készül, a szervezés nem pihenhet: az év végi banzájra további fellépők kerestetnek!Shock in Rio: Megtámadták a Pet Shop Boys tagját Rio de Janeiróban
Megtámadták a Pet Shop Boys egyik zenészét és stábja egyik tagját Rio de Janeiróban, a Copacabanán - tudósított a helyi médiára hivatkozva a The Guardian.Világturnéra indul az ABBA
Persze, nem úúúúgy, bár nem akárhogy... Úgy járják be majd a világot, hogy ki sem lépnek az otthonukból.









































