Fábián Juli Emlékalapítvány: Beck Zoli és Csorba Lóci is fellép a jótékonysági koncerten

Immáron második alkalommal szervez adománygyűjtő gálát a Fábián Juli Emlékalapítvány "Fény Ünnepe" címen. Idén olyan fellépőkkel mint Beck Zoli (30Y), Csorba Lóci (Lóci Játszik) vagy Szebényi Dániel (godfater.). A december 6-án megrendezésre kerülő, délutántól estébe nyúló eseményen minikoncertek, különleges zenei előadások várják mindazokat, akik támogatni szeretnék a nehéz helyzetben lévő zenészeket az alapítványon keresztül.

Fotó:  Fábián Juli Alapítvány
Fotó: Steve Johnson (Pexels)

Jótékonysági koncert lesz vasárnap a Dohány utcai zsinagógában

Békeima címmel tartanak jótékonysági koncertet az ukrán menekültek megsegítésére Budapesten, a Dohány utcai zsinagógában augusztus 28-án
 
A Gastroblues Fesztivál jótékonysági koncerttel támogatja a kárpátaljai Visket

A Gastroblues Fesztivál jótékonysági koncerttel támogatja a kárpátaljai Visket

Reméljük, mire eljön a fesztivál ideje, elhallgatnak a fegyverek. Valójában minden reggel azzal a reménnyel kelünk fel, hogy vége a háborúnak. De ha imáink meg is hallgattatnak, és például holnap vége a rémálomnak, teendő és segíteni való akkor is akad majd bőven.
 
 
Road, Down for Whatever, Juhász Marci: Március 20-án jótékonysági koncert lesz a Barba Negrában

Road, Down for Whatever, Juhász Marci – Március 20-án jótékonysági koncert lesz a Barba Negrában

Az immáron telt házas Road-koncert másnapján, március 20-án a Road, a Down for Whatever, Juhász Marci és a Barba Negra közös szervezésben jótékonysági koncert lesz a Neumann János utcai rockzenei bázison.
 
Live CovAid 2021 – online jótékonysági koncert az egészségügyben dolgozókért

Live CovAid 2021 – online jótékonysági koncert az egészségügyben dolgozókért

Zenészek, táncosok és segítő szándékú civilek fogtak össze, hogy életre hívják a "Live CovAid 2021" segélykoncertet.
 
Rúzsa Magdi és a 100 Tagú Cigányzenekar jótékonysági koncertet ad az Erzsébet téren

Rúzsa Magdi és a 100 Tagú Cigányzenekar jótékonysági koncertje új időpontban!

A terv az volt, hogy Rúzsa Magdi és a 100 Tagú Cigányzenekar május 9-én a budapesti Erzsébet téren jótékonysági koncertet ad, amelynek bevételét az autizmussal élőket támogató Út a Mosolyért Alapítvány új intézményének létrehozására ajánlották fel. A helyszín és a cél...
 
A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek