Mennyit ér neked a kultúra? Június 3-án annyit fizetsz a jegyért a Városmajorban, amennyit gondolsz
Először május elején indított kampányt a Városmajori Szabadtéri Színpad azzal a felhívással, hogy határozza meg maga a néző a jegyárat. „A könyv olvasó nélkül papír és tinta, a film néző nélkül képkockák egymásutánja, a színház közönség nélkül a művészettől megfosztott élet maga” – írták.

Eljárás indul indult a Viagogóval szemben
Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Viagogo AG ellen a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt – közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.Naptárt elő: 2020. augusztus 5. – Sziget
A szervezők már javában dolgoznak a jövő évi fesztivál programján. Noha még egyetlen név sincs meg, csak gyűlnek a kívánságok, a jegyértékesítés elindul: a zsákbamacskások bátorságát némi kedvezménnyel honorálják.Kis lépés: a Google letiltotta a Viagogo hirdetéseit
A Google felfüggesztette a Viagogo hirdetéseit miután üzérkedéssel vádolták meg őket – írta meg többek között az Index is.A Zeneakadémia is figyelmezteti a jegyvásárlókat a visszaélésekre
Már mi is jeleztük, hogy egyre több áldozata van az átverős jegyárusító oldalaknak. Most a zeneakadméa adott ki egy közleményt ezzel kapcsolatban.